A pénzügyminisztérium előzetes adatai szerint a májusihoz képest 0,4 százalékkal csökkent a német ipari termelés értéke -- adja hírül a Reuters. Ez ugyan jobb eredmény az elemzők által várt 0,7 százalékos visszaesésnél, ám többen is arra számítanak, hogy a Bundesbank két hét múlva esedékes felülvizsgálata a szaktárcáénál rosszabb eredményt fog kihozni. Általános vélekedés szerint a következő hónapokban sem várható a helyzet javulása.
A régóta a német gazdaság Achilles-sarkának számító építőipar kibocsátása 2 százalékkal csökkent júniusban, míg a fogyasztási cikkek terén tapasztalt növekedést a beruházási javak negatív eredménye ellensúlyozta. Az év első felében összességében ugyan 1,4 százalékos ipari termelésnövekedést regisztráltak, ám a második negyedév teljesítménye 2,3 százalékkal elmaradt az első három hónapétól.
Ennek fényében elemzők arra számítanak, hogy az augusztus 23-án közzéteendő második negyedévi GDP-adat 0,2-0,3 százalékos csökkenést fog mutatni. A kutatóintézetek és piaci elemzők máris megkezdték az év egészére vonatkozó prognózisaik lefaragását: a JP Morgan immár mindössze 0,8 százalékos éves növekedést jósol, az áprilisban még 2,1 százalékos előrejelzést kiadó DIW intézet legfrissebb közleménye pedig 1 százalékos eredményt valószínűsít.
A Financial Times szerint ugyanakkor a Schröder-kabinetnek sem hajlandósága, sem valódi mozgástere nincsen érdemi gazdaságélénkítő intézkedések megtételéhez. A lassulás okai döntően külföldi eredetűek, a monetáris politika pedig az ECB kezében van -- emlékeztet a brit szaklap. A közös jegybank a múlt héten a kamatláb szinten tartása mellett döntött, ám az eurózónából érkező rossz hírek fokozzák a lazítás irányába ható nyomást.
A tizenkettek üzleti és fogyasztói bizalmi indexe júliusban immár hetedik hónapja csökkent, a Reuters legfrissebb beszerzői menedzserindexe (PMI) pedig gyorsuló visszaesést jelez a feldolgozóiparban. Az összképet tovább rontja, hogy a valutaunión kívüli legnagyobb EU-gazdaság, Nagy-Britannia feldolgozóipara immár recesszióba csúszott. Elemzők ebben a helyzetben arra számítanak, hogy az ECB augusztus 30-án esedékes következő ülésén, de legkésőbb szeptember folyamán csökkenteni fogja jelenleg 4,5 százalékos irányadó kamatát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.