BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Kiürült" a pénzügyi tárca

A pénzügyminiszterségből leváltott Jaroslaw Bauc iránti szolidaritásból lemondott 5 lengyel pénzügyminiszter-helyettes, valamennyien a kormány delegáltjai a monetáris politikai tanácsban -- értesült a CNN. A Reuters által idézett elemzők úgy vélik, a leváltás megkönnyíti a leendő baloldali kormány dolgát.

A lemondott miniszterhelyettesek egyike, Rafal Zagorny úgy nyilatkozott a Gazeta Wyborczának, hogy "a Bauc-program társszerzőjeként természetesen nekem is le kell mondanom". Zagorny szerint egyébként az új pénzügyminiszter, Halina Wasilewska-Trenkner az egyetlen ember ma Lengyelországban, aki "össze tudja hozni" a 2002-es költségvetést.
Baucot a jövő évi költségvetés tervezete körül kialakult vita hevében váltotta le Jerzy Buzek kormányfő (VG, 2001. augusztus 29.). A pénzügyminiszter asszony közölte is, hogy a Bauc-féle takarékossági program alapján folytatja a büdzsé tervezését, melynek értelmében a hiánynak belül kell maradnia a 40 milliárd zlotyn (9,5 milliárd dollár), ami a GDP mintegy 5 százaléka. "Néhány apró módosításra szükség lesz -- mondta --, de ez nem fogja megváltoztatni az összképet".
Piaci elemzők és központi banki források szerint a 40 milliárdos hiány az a legmagasabb szint, amely mellett a kormány még úgy képes finanszírozni a költségvetést, hogy ne lódítsa meg az inflációt, ne veszítse el a befektetők bizalmát, és ne okozzon zavarokat a helyi kötvénypiacon.
Egyes elemzők szerint a kormányfő Baucot politikai okokból, a szavazatszerzés szándékával "áldozta be", mások azonban rámutatnak: a szeptember 23-i választáson a jelenlegi felmérések alapján akár 50 százalékos győzelemre is esélyes baloldal számára kapóra jött a leváltás. Marek Belka, a pénzügyi tárca várományosa többször is kijelentette már, hogy kiadáscsökkentést is magukban foglaló rendkívüli intézkedésekre lesz szükség. Az államháztartási problémák az idén azt követően jelentkeztek, hogy a GDP növekedése 2 százalékra lassult, ami miatt kevesebb lett a büdzsé bevétele a tervezettnél. A helyzetet csak súlyosbította a szerkezetátalakítási reformok elmaradása; várhatóan a munkanélküliség is 17 százalékra emelkedik a tavalyi 15 százalékról.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.