BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Működésképtelen önkormányzatok támogatása

Az idei első ütemben 79 önkormányzat kap 440 millió forintot abból az 1,2 milliárd forintos keretből, amelyből a belügyminiszter saját hatáskörben adhat támogatást az önhibájukon kívül forráshiányos településeknek. Eredetileg 116 helyhatóság kért összesen 2,1 milliárd forintot.

A 116 igénylő közül 79 forráshiányos önkormányzat kérését találta indokoltnak a belügyi tárca, így ezek a helyhatóságok kapnak összesen 440 millió forintot az 1,2 milliárdos belügyminiszteri keretből -- értesült a Világgazdaság.
Az önkormányzatok finanszírozási gondjait mutatja, hogy a központi költségvetés évről évre egyre nagyobb összeggel kénytelen segíteni azokat a településeket, illetve megyéket, amelyek a kiegészítő állami támogatás nélkül még kötelező feladataikat sem tudnák ellátni. Erre a célra az idén 10,5 milliárd forint szerepel a büdzsében, de a korábbi évekhez hasonlóan a keret már az első ütemben sem bizonyult elégnek, így átcsoportosításokra is szükség volt. A júliusi döntésnél a hazai önkormányzatok több mint harmada, 1160 kapott összesen 12,9 milliárd forintot.
A jogszabályban meghatározott feltételek szerint elosztandó összeg mellett tavaly óta 1,2 milliárd forintos külön kerettel rendelkezik a belügyminiszter, aki ebből saját hatáskörben nyújthat segítséget a kérelmező településeknek.
A keret létrehozásánál sokan kifogásolták, hogy a tárca vezetőjének nem előre meghatározott, szabályozott feltételek szerint kell elosztania a pénzt. A Belügyminisztérium (BM) szerint azonban sok esetben indokolt az egyéni elbírálás. A tapasztalatok szerint sok önkormányzatnak akad egyszeri, előre nem látható gondja -- mondta lapunknak Deli Erika, a BM önkormányzati gazdasági főosztályának osztályvezetője. A belügyminiszteri keretből szinte kizárólag kistelepülések kaptak pénzt. Ezeket a helyhatóságokat már az is ellehetetleníti, ha egy helyi vállalkozó csődje miatt nem folyik be a tervezett iparűzési adó. Gyakori, hogy a béreknek, illetve az intézmények dologi költségeinek egy részét is csak működési hitelből tudják fedezni. Esetükben 1-2 millió forint is nagy segítséget jelent. Deli Erika kifejtette: döntően olyan önkormányzatokat utasítottak el, ahol nem alapvetően a működés, hanem az indokolatlanul megemelt bérek vagy dologi költségek, illetve a túlméretezett beruházások okoznak gondokat.
A forráshiányos önkormányzatok egyéb támogatási rendszerében az objektív döntés feltételei nincsenek meg -- állapította meg a tavalyi 1,2 milliárd forint elosztásával kapcsolatban az Állami Számvevőszék. A jelentés szerint a kérelmezők megromlott likviditási helyzetének valós megítélésére a Belügyminisztérium rendelkezésére álló információk alapján nem volt lehetőség. Önkormányzatok pénzt kaptak a jogtalanul igénybe vett állami források és azok kamatának visszafizetésére, illetve beruházásokra. Tucatnyian két-három alkalommal is segítséghez jutottak az 1,2 milliárdos keretből, s közülük tízen a működésképtelen önkormányzatok kiegészítő támogatásából is részesültek. A támogatási ütemeken kívül, belügyminisztériumi vezetői intézkedésre 22 önkormányzat csaknem 400 millió forintot kapott, ami jelentősen meghaladta az átlagos mértéket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.