BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Recesszióban a brit ipar

Hivatalosan is recesszióban van a brit feldolgozóipar. A tegnap közzétett adatok szerint a júniussal zárult három hónap immár a második egymást követő olyan negyedév volt, amelyben csökkent a szektor kibocsátása. Emiatt ismét emelkedhet a munkanélküliség.

A brit statisztikai hivatal közleménye szerint a gyáripari termelés a második negyedévben 2,0 százalékkal volt alacsonyabb az előző háromhavinál, azzal együtt is, hogy júniusban az előző hóról 0,3 százalékkal nőtt a kibocsátás, főleg a számítógépipar és az elektromos berendezéseket gyártók szektorának élénkülése miatt. A komputerek termelése 4,5 százalékkal nőtt havi összehasonlításban -- jelenti az MTI. A második negyedévi átfogó termelési adat tíz éve a legrosszabb. Éves összevetésben is 1,3 százalékkal csökkent a brit feldolgozóipar termelési értéke az idei második három hónapban.
Az első negyedévben háromhavi összevetésben 0,7 százalékkal esett vissza a gyáripar kibocsátása. Definíció szerint egy-egy gazdaság vagy annak valamely szektora akkor tekinthető recesszióban lévőnek, ha a termelés két, egymást követő negyedévben csökken.
A brit feldolgozóipari visszaesés híre nem érte váratlanul a piacokat. A brit gazdaság egésze mindazonáltal nincs válságban, elsősorban a szolgáltatási szektor élénk teljesítménye miatt. A növekedési ütem viszont már lassul: a július végén nyilvánosságra hozott adatok szerint a második negyedévben 0,3 százalékkal nőtt háromhavi összevetésben a brit hazai össztermék értéke az előző negyedévi félszázalékos ütem után. Az éves szintű GDP-növekmény 2,1 százalékra lassult az első negyedévben mért 2,7 százalékról.
A lassulás lassan átgyűrűzik a foglalkoztatásra is -- írja a Reuters. Egy frissen közzétett felmérés szerint az eddigi pozitív trend, amely 25 éves mélypontra, 3,5 százalékra nyomta a munkanélküliségi rátát, hamarosan megfordulhat. Öröm az ürömben, hogy eközben a főállásban lévők fizetése csak mérsékelten nő, ami megnyugtathatja az inflációtól aggódó jegybankot.
A brit jegybank a múlt héten hallgatott a feldolgozói szektor panaszaira, és 25 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre. A Bank of England így az idén eddig már négyszer hajtott végre alkalmanként negyed százalékpontos kamatmérséklést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.