A nyugat-európai állatjárványok enyhülésének köszönhetően az idén a debreceni Farmer Expón vonultatták fel a cégek a legtöbb tenyészállatot. (Sajnos, 2001-ben volt olyan mezőgazdasági kiállítás az országban, ahol korlátozni kellett az állatbemutatót). Így a Farmer Expó szervezőinek már szerencséjük volt, hogy a mostani seregszemlére megépített hat -- összesen 6000 négyzetméter alapterületű -- fedett szín minden bokszát feltöltötték állatokkal a kiállítók.
A szervezést végző V-Trade Kiállítások Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a tavalyihoz képest jelentősen -- csaknem tíz százalékkal -- nőtt az expó iránt érdeklődők szám. A kiállítási regisztráció gyors összesítése szerint mintegy 28 ezren tekintették meg a vásárt, ezenfelül mintegy 2000--2200 közötti volt a konferenciákra, különbemutatókra érkezők száma.
A kiállítást külföldről is sokan felkeresték, összekötve a szintén nemzetközi rangú virágkarnevál megtekintésével. A szervezőcég egyébként ingyenes bejutási lehetőséget biztosított a Romániából autóbuszokkal érkező mintegy 300 szakmai vendégnek.