Háromszor több pénz kellene
A világszerte növekvő egészségügyi kiadásokat a kormányok az ellátás megszervezésével és az orvosok önállóságának csorbításával kívánják csökkenteni, amivel szemben az orvosi kamarák egységesen ellenállnak -- mondta egy tegnapi tudományos konferencián a MOK elnöke. Kupcsulik Péter szerint hazánk lakosságának egészségügyi ellátása az átlagosnál is nehezebb, mivel az elmúlt tíz évben a gazdasági és pénzügyi szférával szemben háttérbe szorult az ágazat. Bizonyíték rá, hogy amíg az európai országokban egy főre évente átlagosan 540 eurót költenek, nálunk 200-at. Az elnök úgy látja: miközben a tájékozott betegek jobb gyógyítási körülményeket sürgetnek, az orvosok fenyegetettek. Szlogenné vált ugyanis, hogy sok az orvos, a kórházi ágy, s általában elítélik a paraszolvenciát, ami szerinte sem etikus, ám ha elegáns biztosítói finanszírozás lenne, a mostaninál háromszor több pénz kellene a gyógyítóágazatnak -- mondta.
Somody Imre, a Veresegyházi Egészségügyi Misszió Központ alapítója két év távlatából állítja: a szervezett betegellátás racionális gazdálkodásra ösztönzi a doktorokat. A 15 ezer lakos gyógyítását szervező központ ez évtől már 152 ezer ember egészségvédelmét, gyógyítását szervezi.


