BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Késhet az árampiaci nyitás

Valóságos veszély, hogy a piacnyitás a kormány által hivatalosan megjelölt 2003. január 1-jéhez képest legalább fél évet késik -- állította lapunknak több árampiaci szakértő. Árulkodó jelnek tekintik, hogy a tegnapi kormányülésen idő hiányában nem került sor az energetikai kérdésekre, a témát elnapolták.

Az új villamosenergia-törvény (vetv.) megszületését követően csaknem 20 kormány-, illetve miniszteri rendelet szükséges még az árampiac tényleges felszabadításához. Szerdahelyi György, a Gazdasági Minisztérium (GM) energetikai főosztályvezetője érdeklődésünkre elmondta: a piacnyitás pontos idejét, illetve az első liberalizációs lépés mértékét külön kormányrendeletben kell majd rögzíteni. A GM javaslata szerint a verseny 2003. január 1-jével kezdődhetne, s az árampiac 30 százalékát szabadítanák fel első körben, ezt azonban nem kívánják magában a vetv.-ben rögzíteni. Szerdahelyi György indoklása szerint azért nem, hogy ha bármi okból változna a helyzet, akkor ne törvényt kelljen módosítani. A főosztályvezető azonban hozzátette: a kormány elkötelezett a 2003. január 1-jei nyitás mellett.
Ha a kormány valóban ezt szeretné, akkor miért nem kerülhet bele a törvénybe a liberalizáció kezdő időpontja és mértéke? -- vetette fel lapunknak Drucker György, az Ipari Energiafogyasztók Fórumának (IEF) főtitkára.
A GM főosztályvezetője úgy véli, ha még ebben az évben elfogadja a parlament az új jogszabályt, úgy -- feszített tempóban ugyan, de -- elegendő idő lesz a piaci verseny előkészítésére. Amennyiben az idén nem születik meg a vetv., úgy már veszélybe kerülhet a 2003. január 1-jei piacnyitás.
A nagyfogyasztók úgy vélik: a versenyt érintő valamennyi kérdést tisztázni kell, még mielőtt a feljogosított fogyasztók eldöntenék, hogy élnek-e, és ha igen, milyen mértékben a verseny lehetőségével. Egyesek szerint félő, hogy a piacnyitás részleteinek szabályozása a választási kampány részévé válik, s szakmai szempontok helyett politikai alapon dőlnek majd el az egyes kérdések.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.