Nyomás alatt az Európai Bizottság
Tudjuk, hogy ez nemcsak Olaszország, hanem egész Európa problémája -- visszhangozta Fini Hans Eichel német pénzügyminiszter tegnapi kijelentését a Corriere della Sera című lapnak nyilatkozva . Giulio Tremonti olasz gazdasági miniszter attól tart, a gazdasági növekedés lassulása miatt nem tartható az idei évre kitűzött, 0,8 százalékos GDP-arányos költségvetési deficit, ráadásul a májusi választásokon győztes koalíció nagyszabású adócsökkentést ígért szavazóinak.
Engedélyezni kellene a tagországok számára, hogy korrigálják korábban jóváhagyott költségvetési célszámaikat, ha a körülmények annyira megváltoztak, hogy irreálissá tették a korábbi feltételezéseket -- nyilatkozta Randzio-Plath a Financial Times Deutschlandnak. A német szocialista politikus állásfoglalásával az Európai Parlament részéről is frontot nyitott a paktumhoz ragaszkodó bizottsággal szemben, miután Eichel néhány héttel ezelőtti, a véleményeket szondázó nyilatkozata óta több európai kormány is fogadókészséget mutatott a fiskális szigor felülvizsgálatára (VG, 2001. augusztus 21.). Német és francia illetékesek azóta igyekeztek tompítani nyilatkozataik élét, hangsúlyozva elkötelezettségüket a stabilitási paktum mellett.
Néhány országnak problémája van a deficitkritériummal, de ha nekik engedünk, holnap mások is fellépnek igényeikkel -- mondta Romano Prodi bizottsági elnök a Bildnek. A brüsszeli testület elzárkózik a paktum felülvizsgálatától, és Prodi nem feltételezi, hogy Eichel célja az egyezmény gyengítése lett volna akkor, mikor a deficitcélok helyett kiadási célszámok meghatározását javasolta.


