Strabag kontra NA Rt.
Információink szerint a közbeszerzés nélküli autópálya-beruházások miatt mindeddig csupán a Strabag Rt. nyújtott be jogorvoslati kérelmet a közbeszerzési döntőbizottsághoz. A Strabag azt kifogásolta, hogy az NA Rt. az M7-es autópálya építésekor, illetve felújításakor a közbeszerzési eljárás mellőzésével kötött szerződést, és kérte a jogsértés megállapítását. A közel 31 milliárd forint értékű kivitelezésre -- mint ismeretes -- a Betonút--Vegyépszer alkotta Magyar Autópálya-építő Konzorcium (MAK) kapott megbízást.
A Strabag álláspontja szerint az NA Rt. a közbeszerzés hatálya alá tartozó szervezet. Az építőipari cég szerint a közbeszerzési jogszabály vonatkozik az állam építési beruházásaira, s az országos közút kizárólagos állami tulajdonban van. Fejlesztésének forrását a magyar állam biztosította, a kormány a felveendő belföldi forinthitelhez kormányzati készfizető kezességet vállalt.
A döntőbizottság a kérelmet nem tartotta megalapozottnak, és elutasította azt. A testület határozata szerint -- tudtuk meg -- az NA Rt. nem sorolható a közbeszerzési törvény hatálya alá. Akkor tartozna oda, ha a kormány a kezességvállalásról szóló határozatában a közbeszerzési törvény szabályainak alkalmazását rendelte volna el. Ez azonban nem szerepel az M7-esre vonatkozó terveket is tartalmazó kormányhatározatban. E szerint ugyanis a források biztosítását a Magyar Fejlesztési Banknak kell végeznie hazai pénzintézetek, illetve megtakarítások, valamint széles körben forgalmazható autópálya-kötvények révén. Az NA Rt.-nek pedig "uralkodó tagként" kell biztosítania a felvett hitelek adósságszolgálatát. Az ebből származó fizetési kötelezettségért a kormány kezességet vállalt, mégpedig oly módon, hogy az erről szóló határozatában az így történt beszerzésekre a közbeszerzési törvény szabályait nem rendeli el alkalmazni. A döntőbizottságnak ezért sincs hatásköre a szóban forgó beszerzés jogszerűségét illetően -- érvelt a testület határozatában. Hozzátéve, hogy a beszerző szempontjából nincs is jelentősége annak, hogy a létesítmény mely szervezet tulajdonába kerül.
A döntőbizottság a Strabagnak az NA Rt. elleni jogorvoslati kérelmét megalapozatlanságra hivatkozva elutasította. Az erről szóló határozatot -- tudta meg lapunk -- az építőipari cég a bíróság előtt keresettel támadta meg.


