BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szaporodó fosztogatások a repülőtéren

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A napokban kifosztottak néhány csomagot a Budapest--Bécs légi járaton. Az eset kapcsán fény derült az utasok kiszolgáltatottságára, s felmerült az osztrák légitársaság felelőssége. Ám az Austrian Airlines elutasítja a károsultakat. Szerinte Bécsben nem foszthatták ki a táskákat.

Az Austrian Airlines és a Malév hétfői közös járatának indulása előtt a stewardess a gép ajtajában közölte, hogy a nagyobb kézipoggyászokat nem vihetik az utasok a fedélzetre. A bécsi megérkezéskor azonban sok táskából eltűntek az értékek. A rakodómunkások ugyanis jól tudják, hogy az ilyenkor alkalmazott "Delivery at aircraft" címke azt jelzi, az utazónak talán nem volt már ideje, hogy a gépajtóban magához vegye az értékesebb tárgyakat.
Antal Béla -- a Lufthansa képviselője, a Ferihegyre közlekedő polgári légitársaságok egyesületének soros elnöke -- már július 3-án felhívta a Malév illetékes osztályainak figyelmét arra, hogy az így feladott poggyászoknál megszaporodtak a dézsmálások, ezért tájékoztassák az utasokat, hogy ne hagyjanak értéket a táskákban.
A szakember ma sokkal több dézsmálásról kap bejelentést, mint két évvel ezelőtt, bár -- mint mondta -- benne is felmerült, hogy külföldi repterek rakodói kihasználják Ferihegy rossz hírét.
Hasonlóan vélekedik Szita János, a külföldi társaságok csomagjait rakodó és a rakodókat ellenőrző Airport Security Kft. ügyvezető igazgatója, ám -- szerinte -- csökkent az ilyen esetek száma: amíg 1996-ban ezer utasra 0,23 kárbejelentés esett, addig az első fél évben ez az érték 0,13-ra csökkent. Hozzáfűzte, Bécsben nem ellenőrzik a rakodást olyan szigorúan, mint Budapesten, ugyanakkor azt senki sem tudja, hogy a gép rakterében a gyorskezű munkás mit csinál. (Ebben az esetben pedig az utasok a schwechati betonon percekig várták, hogy kivegyék az utólag berakott táskákat.)
Fogyasztóvédelmi szempontból az a lényeges, hogy mi jutott előzetesen az utasok tudomására. Akár szerződésszegésnek is lehet minősíteni, ha a légitársaság nem hívta fel a figyelmet az értéktárgyak kivételére -- mondta Szűcs András, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség igazgatója.
A nemzetközi előírások szerint ugyanis ha a kézitáskát pótlólagosan a raktérbe viszik, már nem kézipoggyásznak, hanem feladottnak minősül, és emiatt az értékekért nem vállalnak felelősséget a társaságok.
Hétfőn azonban az Austrian Airlines által bérelt gép (angol) személyzete nem hívta fel az utasok figyelmét az értékek kivételére.
"Ha ez valóban így történt, akkor a Malév-szabványt sajnálatosan nem tartotta be az Austrian Airlines" -- jelentette ki Danks Emese, a Malév szóvivője, hozzáfűzve, a magyar társaság járatainak utasait minden esetben figyelmeztetik, hogy feladáskor ne hagyjanak értéket a csomagban.
Az egyik panaszost -- egy másik károsult nevére szóló levéllel -- elutasító, amúgy a "Legbarátságosabb légitársaság" szlogen alatt hajózó Austrian Airlines budapesti irodájának munkatársa szerint nem terheli felelősség a céget. Kijelentette: kizárt, hogy Bécsben fosztották volna ki a táskákat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.