Varsónak nincs válságterve
A jövő évi költségvetést nem ez a parlament fogja elfogadni, és nem ez a kormány végrehajtani -- magyarázta az összefogás szükségességét Buzek, utalva a szeptember 23-án esedékes választásokra. Szavai Aleksander Kwasniewski államfő összefogásra szólító nyilatkozatával csengenek össze (VG, 2001. szeptember 5.).
A vereségre számító jobbközép kabinet mindeddig vonakodott elfogadni a népszerűtlen megszorító intézkedések tervét -- emlékeztet a Reuters. Buzek most sem vázolt részletes elképzeléseket, mindössze a kabinet nemrég elfogadott költségvetési irányelveire tért ki a törvényhozás előtt. A győzelemre esélyes lengyel baloldal szintén hallgat a deficit lefaragásának lehetséges módjáról.
Mindez erősíti azokat az elemzői véleményeket, melyek szerint a zloty árfolyama igen hektikusan viselkedhet a választások körüli időszakban. Ez pedig a forint árfolyamára is ki fog hatni, hiszen a tapasztalatok szerint erős kapcsolat van a lengyel és a magyar fizetőeszköz piaci szereplése között. Szakértők szerint a hivatalba lépő új lengyel kabinetnek minél hamarabb ki kell majd dolgoznia a megszorító intézkedések részletes tervét.


