BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az amerikaiak még nem adták fel

Ma délelőtt 11 órakor Szabó János honvédelmi miniszter és Björn von Sydow svéd védelmi miniszter aláírja a 14 Gripen vadászgép bérletéről szóló egyetértési nyilatkozatot. Az F--16-os gépek bérbeadásában érdekelt amerikaiak a végleges szerződés aláírásáig nem adják fel a reményt, miután "szakmai érveiket már politikai szinten is megfogalmazták".

A Gripenek bérléséről folytatott egyeztető tárgyalások sikerét jelzi, hogy a két kormány minisztere egyetértési nyilatkozatot ír alá. Ez ugyan nem tartalmaz jogi következményekkel járó kitételeket arra az esetre, ha a felek bármelyike meggondolná magát, de kifejezi a felek akaratát a svéd vadászrepülőgépek bérlésével kapcsolatban.
A Világgazdaság kormányköröktől származó információi szerint a készülő szerződéstervezet minden várakozást felülmúlóan előnyös gazdasági kondíciókat tartalmaz. A pénteki kormányülést követően Matolcsy György gazdasági miniszter azt mondta, hogy a 108 milliárdos beszerzési érték mellett 110 százalékos az ellentételezés mértéke: ennek 70 százalékáért magyar árukat vásárol a svéd partner, 30 százalék pedig beruházások formájában kerül vissza a magyar gazdaságba.
A Gripenek bérlése kapcsán kialakult vita ennek megfelelően nem is a gazdasági szempontok mentén alakult ki. Az amerikai kormány F--16-osokra vonatkozó újabb tájékoztatása után Magyarország még kedvezőbb tárgyalási pozícióba került, mivel a svéd Gripenek kelet-európai térhódítása szempontjából a megegyezés stratégiai fontosságú lett, ezért a piacszerzés érdekében a korábbiaknál is kedvezőbb gazdasági feltételeket nyújtottak. A nemrégiben felvett -- szegényebb -- NATO-tagországok (Csehország és Lengyelország is) késznek mutatkoztak a gazdasági feltételeket a harcászati szempontokkal szemben is erőteljesebben figyelembe venni.
Svédország ugyanis nem tagja a NATO-nak, a Gripenek sok tekintetben nem követik a NATO-szabványokat. A drágább F--16-os gépeket éppen arra hivatkozva ajánlotta az amerikai kormány, hogy azok interoperabilitása biztosított, és megfelel a NATO szabványainak. A csereszabatosság szempontjából azzal érveltek, hogy "a több mint 800 darab, európai NATO-tagállam által üzemeltetett F--16-os egyes elemei egymás között cserélhetők, és a közös eszközök, eljárások és képzés eredményeképpen egy holland F--16-os hajtóművét török szerelők Olaszországban át tudják tenni egy amerikai F--16-osba".
Közben napvilágot láttak egy dokumentum részletei is, melyet az F--16-os gyártói készítettek, és a NATO követelményei szempontjából összehasonlították saját gépüket a Gripenekkel. Az eltérések valóban jelentősnek mutatkoztak. Brüsszelben visszaigazolták, hogy a tanulmány szakmailag helytálló, de a NATO hivatalosan nem szólt bele (nem ellenezte), hogy Magyarország Gripeneket béreljen. Még a nyilvánvaló szakmai érvek ellenére sem, mivel azok nem olyan mértékűek, hogy akadályoznák a NATO-kötelezettségek teljesítését.
Az ellenzék -- a döntési folyamat demokratikus és jogszerű voltának megkérdőjelezése mellett -- éppen azt kifogásolta: miért vásárolunk a NATO szabványától eltérő orosz gépeink helyett az észak-atlanti szövetség szabványától sok szempontból eltérő svéd gépeket, és milyen szakmai koncepció áll a döntés mögött? Juhász Ferenc (MSZP), a honvédelmi bizottság alelnöke nem tartja kizártnak, hogy a fegyverüzletekben szokásos közvetítői díj mellett más, nem szakmai szempontok is szerepet játszhatnak. Példaként említette, hogy néhány fideszes képviselő is elkísérte a honvédelmi minisztert "vajaskenyér-körútra" Svédországba. A szocialista alelnök kifogásolta azt is, hogy az Országgyűlés elé kerülő határozati javaslatban továbbra is csak a gépek számát pontosították, a parlamenti felhatalmazás továbbra is biankó számlát ad a kormány kezébe.
A kabinet képviselői szerint szakmailag és anyagilag is jó üzletet köt a kormány, és nem férhet kétség ahhoz, hogy az ügyben tartandó december 11-i végszavazást követően még ebben az évben megkötik a Gripenek bérléséről szóló végleges szerződést.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.