Német kollégájával, Hans Eichellel folytatott megbeszélését követően azonban Grasser azt is elmondta, hogy tárgyaló partnere nem tartja megkerülhetőnek a tagjelölt országok "valamilyen módon való" bevonását a jövőbeni büdzsévitába. A két német ajkú tagország pénzügyi felelősei megállapodtak abban, hogy a kérdésben további egyeztetéseket tartanak.
Az EU következő, 2007--2012 közöttre vonatkozó költségvetési kereteiről a tervek szerint 2004--2005-ben folytatnának tárgyalást a tagállamok -- emlékeztet az EurActiv. Az addig felvett új tagok már értelemszerűen részt vennének a keretszámok kialakításában, ami megfigyelők szerint megmagyarázhatja a fejlesztési transzferek minél szűkebbre szabásában érdekelt Ausztria "sietségét". Grasser határozottan kijelentette, hogy Bécs csökkenteni szeretné a közös költségvetéshez való hozzájárulását.
Az Európai Bizottság a csatlakozási folyamatról nemrég kiadott jelentésében rögzítette: a 2006-ig érvényes, 1999-ben megállapított középtávú finanszírozási keretek akár tíz új tagország felvételét is lehetővé teszik. A csatlakozási tárgyalások a 2006 utáni finanszírozásra, továbbá a mezőgazdasági és regionális támogatási rendszer reformjára vonatkozó döntésektől függetlenül lezárhatók -- áll a brüsszeli anyagban.
Ausztria minél hamarabb el szeretné kezdeni az EU jövőbeni finanszírozásáról szóló vitát, mert 27 tagország esetén már nehéz lenne az új rendszerről megállapodni -- mondta Karl-Heinz Grasser pénzügyminiszter. VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.