A fogorvosok is üdvözlik, hogy a biztosítottak ismét térítésmentesen vehetnek igénybe bizonyos fogmegtartó kezeléseket az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP) szerződött szolgálatoknál. Ám az a baj, hogy az OEP az állandó lakhely szerint fizeti a szolgálatoknak járó havi fix díjat. Emiatt például a Nyíregyházán felsőfokú intézményben tanulók fogmegtartó kezelése az orvos költsége -- állítja Papp Katalin fogorvos.
Ezzel szemben Donkáné Verebes Éva, az OEP főigazgató-helyettese azt mondta a Világgazdaságnak: a biztosító nem az állandó lakhely, hanem a lakónépesség szerint fizet a fogászatoknak, amibe az egyetemisták is beletartoznak.
A biztosító főigazgató-helyettese azonban elismeri, hogy a nagy, 6-7 ezer lelkes körzeteket ellátó fogorvosi szolgálatok a degresszió elvén nyugvó finanszírozás miatt a vártnál kevesebb fix díjat kapnak. A degresszivitás bevezetése a szakma javaslata volt annak érdekében, hogy ideális nagyságú pacientúrája legyen az orvosnak.
A 3600 beteget ellátó szabolcsi doktornő számítása szerint a biztosítótól novembertől járó havi díjtöbblet legfeljebb 10 fogtömést kompenzál, egy-egy tömés ugyanis 4-6 ezer forintba kerül. A degresszió pedig havonta 47 ezer forinttal csökkenti a bevételét. Elmondta azt is, hogy a fogorvosok többsége azért fogad sok beteget, mert a megye nem vonzó, kevés a fogorvosi szolgálat.
Donkáné Verebes Éva azt ígéri, hogy a szabolcsiak ügyét a megyei egészségpénztárral megvizsgálják. Elmondta továbbá, hogy a kormány az idén -- a fogmegtartó kezelések térítésmentességére -- 580 millió forint vissza nem térítendő többletpénzt juttat a velük szerződött fogovosi szolgálatoknak, ami két hónapra szól. (A fogászati kassza idei előirányzata 11,5 Mrd forint.) Számításaik szerint az ingyenessé vált beavatkozások havi forrásigénye 130 millió forint, az első részletet a napokban kapják meg az orvosok, decemberre további 130 millió jár. A megmaradó 320 milliót a fogászatok évi teljesítményei alapján osztja föl az OEP, s azt december 14-ig utalja át. A januári, emelt fix díjat december végén kapják meg a fogorvosok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.