Ferenczi László, az ORFK bűnügyi főigazgatója elmondta: a rendőrség három eljárást indított hasonló ügyekben, amelyekkel kapcsolatban a bíróság három nigériai és egy ghánai állampolgárt már előzetes letartóztatásba helyezett, a Dél-afrikai Köztársaságtól pedig bűnügyi jogsegély keretében kérnek segítséget a további elkövetők felelősségre vonása érdekében.
Az első két ügyben egy Magyarországon tevékenykedő német, illetve egy vietnami üzletembert károsítottak meg. A csalók mindkét esetben azzal keresték meg a későbbi sértetteket -- rendkívül kedvező üzleti feltételeket kínálva nekik --, hogy jelentős összeget fektetnének be Magyarországon. Állításuk szerint ehhez a szükséges tőke is rendelkezésükre áll, azonban a pénzt Afrikából hoznák be, ahol biztonsági okokból korábban feketére festették be a bankjegyeket. Ezt követően arra kérték leendő "üzleti partnereiket", adjanak nekik előleget ahhoz, hogy megvásárolhassák a bankjegyeken lévő festék eltávolításához szükséges, rendkívül drága tisztítószereket, amelynek árát literenként 37,5 ezer dollárban adták meg.
A csalók természetesen magukra vállalták az oldószer beszerzését, amelyet azonban csak kétliteres kiszerelésben tudtak megvásárolni, ráadásul az első esetben a "pénzmosás" időpontja előtt szándékosan eltörték a folyadékot tartalmazó palackot, hogy újból fizetésre bírják a kiválasztott személyt. A német, illetve a vietnami vállalkozótól a szélhámosoknak összességében mintegy 135 ezer, illetve 50 ezer dollárt sikerül kicsalniuk, mielőtt azok a rendőrséghez fordultak volna.
A harmadik ügyben két miskolci vállalkozó kapott faxot Dél-Afrikából. Ebben a feladók közölték velük, hogy 15 millió dollárt fektetnének be Magyarországon, amelyhez üzleti partnereket keresnek. A két vállalkozó ki is utazott az afrikai országba. Ekkor a csalók -- az előzőkhöz hasonló körítéssel tálalva -- 270 ezer dollárt kértek a hígítófolyadékért, azonban az ügylet végül nem jött létre, mivel a magyaroknál nem volt elég pénz a tisztítószer kifizetésére, így az összeg kifizetése nélkül tértek vissza Magyarországra, s fordultak végül a rendőrséghez az ügy tisztázása érdekében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.