Felzárkózó magyar minimálbér
A magyar minimálbér kelet-európai vagy latin-amerikai összevetésben magasnak számít, bár annál felével több az unióban legalacsonyabbnak számító spanyol és kétharmadával a portugál minimálbér. Európa keleti felén Oroszországban messze a legalacsonyabb a lehetséges legkisebb bér, az idei januári és júliusi emelések ellenére. A rendszerváltók első és utolsó helyezettje között a különbség csaknem hússzoros -- az EU átlaga "csak" tízszeresen haladja meg a volt keleti blokk átlagos értékét. A számok nem fejezik ki pontosan a legkevesebbet keresők életszínvonalbeli arányait, ugyanis nem vásárlóerő-paritáson, hanem a szeptember 3-i árfolyamon lettek összehasonlítva.
Az adatokból megállapítható, hogy a fejlettségben hozzánk legközelebb lévő uniós országokban a minimálbér nem haladja meg jelentősen a hazait. A különbség a 2002-ben megvalósuló újabb emeléssel -- 40 ezerről havi 50 ezer forintra -- tovább csökken. Több szakértő felhívja a figyelmet, hogy a minimálbér emelésének elsősorban nem a nyugati szint elérése a célja (ahogy azt a kormány általában állítja), hanem az adóbevételek növelése. Egyrészt Magyarországon a minimálbéren bejelentett dolgozók jelentős része a hivatalosnál jóval nagyobb bevételt realizál, így a minimálbér emelése tulajdonképpen az adóhatóság által látható jövedelmek növekedését jelenti. Másrészt a vállalkozások bérköltségeinek emelése a gazdasági szerkezetre gyakorolt nyomást is jelent -- mondják a szakértők --, hiszen megakadályozza az olcsó munkaerőre építő, alacsony hozzáadott értékkel bíró ágazatok túlsúlyának kialakulását.
Amina Nasir, a William M. Mercer kutatója szerint más eredmények adódnának, ha a magasan kvalifikált munkaerő fizetését vetnék össze az egyes európai országokban. Az euró januári bevezetése a fizetések és a munkaerőköltség terén is megkönnyíti majd az összehasonlítást, ami egyrészt a multinacionális cégeket segíti majd az új befektetési célország kiválasztásában, másrészt az egyre szabadabb mozgásúvá váló, képzett uniós munkaerőt irányítja a "jól fizető" tagállamokba, gyorsítva a bérek kiegyenlítődését.
A jelentős különbségektől ugyanis az Európai Unió sem mentes: Luxemburgban több mint ötszöröse a minimálbér a spanyolországi értéknek. A társadalmi különbségek minimalizálásában sikeresnek tartott Dániában és Svédországban viszont nincs nemzeti szinten meghatározott minimálbér. Ausztria, Finn- és Németország azért nem szerepel az összehasonlításban, mert a minimális fizetést foglalkozásonként határozzák meg. Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg és Nagy-Britannia gyakorlatában pedig egy második, valamivel alacsonyabb minimálbér is létezik, mellyel a pályakezdők munkába állását igyekeznek megkönnyíteni.
Az 56 országra kiterjesztett felmérésben a munkaidő hosszát is vizsgálta a tanácsadó cég. E téren Kelet- és Nyugat-Európában is a heti 40 óra a jellemző, bár az EU egyes tagállamaiban ettől lefelé eltérnek 2-3 órával. Ez még Dániában, Írországban és Nagy-Britanniában is igaz, ahol pedig a törvényben maximált heti munkaidő 48 óra.
Nasir a Franciaországban bevezetett 35 órás munkahetet több szempontból is sikeres vállalkozásnak minősítette. A lépés új munkahelyeket teremtett, csökkentette az állástalanság mértékét, és napi egy óra szabadidőt biztosít a foglalkoztatottaknak. Igaz, a döntés terheit jórészt a munkaadók viselték, akik a túlóra megtiltásával és fizetésemelések korlátozásával finanszírozták a változásokat. Összességében mégis az eredményességet jelzi, hogy Európa más országaiban érdeklődéssel figyelik a fejleményeket, és Görögországban is fontolgatják a 35 órás munkahét bevezetését az állástalanság enyhítése érdekében.
