BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kicsúszott az időből a népszavazás

Az az érzésem, annyira elhúzódott a procedúra, hogy a választások közelsége miatt már nem kivitelezhető a népszavazás -- mondta lapunknak Nagy Sándor. Az MSZP frakcióvezetője azt követően nyilatkozott, hogy tegnap az Alkotmánybíróság a párt négy népszavazási kérdéséből kettőt az alaptörvénnyel ellentétesnek ítélt.

A munka törvénykönyve módosítására irányuló kérdés a testület szerint nem egyértelmű, míg a sorkatonai szolgálat megszüntetésére irányuló kérdés "elvonja az Országgyűlés alkotmányozó hatalmát". Az utóbbi kérdés Ab-n belüli vitatott voltát jelzi: a döntést meghozó hat bíróval szemben öten különvéleményt fogalmaztak meg. Az Ab ezen két kérdésben új eljárásra kötelezte a népszavazási íveket hitelesíteni hivatott Országos Választási Bizottságot. Utóbbi grémium azonban az Ab döntése után már keretek közé szorítva, lényegében csak formális döntést hozhat.
Az MSZP az alkotmányossági próbát kiállt két -- a nyugdíjemelés módjának meghatározásával és a közoktatásban ingyenesen megszerezhető középfokú nyelvvizsgával kapcsolatos -- kérdésével megkezdhetné az aláírásgyűjtést, erre azonban aligha kerül sor.
Hónapok teltek el azóta, hogy a négy kérdés először került az Ab elé, amely akkor azonban csak formai szempontokat vizsgálva utasította új eljárásra az OVB-t, a tartalmi kérdéseket nem vizsgálta -- mondta Nagy Sándor. Emlékezetes: az OVB először május 21-én hitelesítette az akkor még egyetlen íven szereplő négy kérdést, ezt követően a taláros testület július 9-én semmisítette meg az OVB határozatát. Az új eljárás lefolytatása után az OVB augusztus 21-én hitelesítette a négy aláírásgyűjtő íven szereplő kérdéseket. Újból áttekintjük a népszavazás ügyét -- fogalmazott az MSZP frakcióvezetője --, bár az aláírásgyűjtést valószínűleg nem lehet már elkezdeni. Nagy Sándor szerint egyébként lenne támogatója a szocialisták kezdeményezéseinek, ez a párt által megrendelt közvélemény-kutatásokból derült ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.