Lassú beruházások a fővárosban
Az idén mintegy 84 milliárd forintot terveztek a fővárosban összesen 1250 kisebb-nagyobb beruházásra és felújításra, ám az első kilenc hónapban mindössze 22,6 milliárdot fizettek ki erre a célra, ami a rendelkezésre álló összeg 30 százalékát sem éri el. Becslések szerint az év végén 47 milliárd forintnál tart majd a felhasználás, tehát összességében a tervezett fejlesztések mintegy 56 százalékát valósítják meg.
Évek óta gond a fővárosban a beruházások csúszása. A munkák előkészítését és végrehajtását szabályozó, 1998-ban elfogadott önkormányzati rendelet ugyanis alapvetően megszigorította a korábbi gyakorlatot. Ennek oka a Főpolgármesteri Hivatalban 1997 novemberében kirobbant korrupciós botrány volt. Mint kiderült: a városháza közbeszerzési ügyosztályának több munkatársa pénzt, illetve ajándékokat fogadott el budapesti beruházásokban érdekelt vállalkozásoktól, így ezek a cégek kapták a megbízásokat. A munkák jobb átláthatósága érdekében a beruházási rendelet mellett a fővárosi közgyűlés közbeszerzési rendeletét is módosította, több ellenőrzési pontot beiktatva a rendszerbe. Ezzel viszont nagyon lelassultak a munkák, ami megnöveli a költségeket.
A fővárosi beruházások felgyorsítása érdekében célszerű lenne a jelenlegi gyakorlat megváltoztatása -- derül ki abból a városházán most elkészült tájékoztatóból, amely szerdán kerül az önkormányzat pénzügyi bizottsága elé. A bizottság azért kért a Főpolgármesteri Hivataltól részletes tájékoztatást a fejlesztések és a felújítások teljesítéséről, mert minden jel arra mutat, hogy ebben az évben is jelentősen csúszik a budapesti beruházások megvalósítása.
Az anyag megállapítja: a fővárosi szigorításokkal egy időben a felsőbb szintű előírások száma is megnőtt. Ahogy a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, Vajda Pál korábban már többször is kifejtette lapunknak: a bonyolult előírások betartása és a többszörös ellenőrzés rendkívül időigényes. A pénzügyi bizottság számára készített összefoglaló azonban azt is leszögezi: a hivatali ügyosztályok gyakorlati tapasztalatai szerint házon belül is az előkészítések jobb tervezésére, összehangolására és ésszerűbb feladatmegosztásra lenne szükség.
A javaslat szerint csökkenthetők lennének a csúszások, ha részletesen megterveznék az előkészítéshez és a végrehajtáshoz szükséges időt is. Célszerű lenne, ha minden év augusztus 31-ig elkészülne a következő, illetve az azt követő két esztendőre a megvalósíthatósági ütemterv. Ennek alapján minden évben felülvizsgálhatnák a főváros hétéves fejlesztési tervét, így november 30-ig összeállhatna a következő évi koncepció.
A fővárosban a fejlesztések mintegy 35 százalékát bonyolítja le a Főpolgármesteri Hivatal -- igaz, ezek a nagyobb értékűek. Az anyag javaslatot tesz arra, hogy a városházán belül csökkentsék a hivatali adminisztrációt. Mivel a munkák több mint 60 százalékánál a főváros intézményei a megrendelők, ezért az indítvány szerint azt is át kellene tekinteni, ezek közül melyek bírnak olyan műszaki, gazdasági háttérrel, hogy meghatározott összeg erejéig önálló felújítási jogkört kaphassanak.


