BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megőrzésre kötelezett tartalomszolgáltatók

A számítógépes bűncselekmények hatékonyabb felderítése érdekében a nyomozó hatóságok 2003 januárjától az általuk kezelt adatok maximum három hónapos megőrzésére kötelezhetik az internetes tartalomszolgáltatókat -- közölte Villányi József a Budapesten ma aláírandó, számítógépes bűnözésről szóló nemzetközi egyezmény kapcsán rendezett konferencián.

Az Igazságügyi Minisztérium munkatársa kifejtette: az Európa Tanács által kezdeményezett nemzetközi egyezmény adattárolásra vonatkozó rendelkezéseit a büntetőeljárási törvény módosítását célzó, az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslatban ültetnék át a hazai jogba.
Az elképzelés a tartalomszolgáltatók érdekeit is szolgálja, mert életbelépését követően a nyomozó hatóságok vélhetőleg kevesebb alkalommal fognak számítógépes eszközök és adathordozók lefoglalásához folyamodni -- hangsúlyozta az IM munkatársa. Ezzel kapcsolatban Braun Róbert, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének (MTE) egyik vezetője a Világgazdaságnak elmondta: a hazai tartalomszolgáltatók elsősorban világos, átlátható rendelkezések megteremtését várják a jogszabály-módosítástól. Az internetes adatkezelés szabályozásának hiányosságai miatt ugyanis többször előfordult, hogy rendőrségi megkereséskor egyes kisebb tartalomszolgáltatók tájékozatlanságuk miatt olyan felhasználói adatokat is kiadtak, amelyekhez nem lett volna joguk. Ezzel szemben más esetekben, ugyanebből az okból, a szolgáltatók egy része a törvény által előírt adatközlési kötelezettségének sem tett eleget, s ilyenkor a rendőrség általában lefoglalással jutott hozzá a kért adatokhoz.
A három hónapos adattárolási kötelezés bevezetése azonban csak az adatvédelmi törvény módosításával képzelhető el, mert a tartalomszolgáltatók jelenleg csak a szolgáltatásaikkal összefüggő feladatok elvégzéséig tárolhatják felhasználóik adatait -- vélekedett Braun Róbert. A büntetőeljárási törvény tervezetének kidolgozói az egyeztetések során ezzel szemben nem találták szükségesnek az adatvédelmi törvény módosítását, s egyelőre az országgyűlési vitában sem merült fel, hogy az adatszolgáltatási kötelezettség kiterjesztése további jogszabál-ymódosításokat tenne indokolttá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.