Most jönnek az igazi küzdelmek

A látszatra sikeres start mögötti törékeny helyzetet a The New York Times szerint jól jellemzi a nyitónyilatkozat, amelyet erősen fel kellett vizezni ahhoz, hogy az összes küldött számára elfogadhatóvá váljék. A lap sokatmondónak tartja, hogy az egyezség kinyilvánítása után a Kereskedelmi Világszervezet vezérigazgatója, Michael Moore megköszönte a küldötteknek, hogy "megmentették a WTO-t". Egy japán delegátus szerint a nagy gondossággal fogalmazott nyilatkozat "a boldogtalanság tökéletes egyensúlyát" tükrözi.
A nyitónyilatkozat bevezetőjében áll, hogy a WTO tagjainak többségét a fejlődő államok képviselik, ezért "pozitív erőfeszítésekre" van szükség, hogy ez a kör részesedni tudjon a világkereskedelem növekedésével járó eredményekből. Erre a célra hozzáférhetőbbé kell tenni a piacokat, kiegyensúlyozott szabályokat kell meghatározni, továbbá célzott és fenntartható módon finanszírozott technikai segítségnyújtásra, illetve "kapacitásépítő" programokra van szükség. A nyilatkozat szerint a WTO szembenéz a legszegényebb államoknak a világkereskedelemben megfigyelhető végletes marginalizálódásával, a szöveg azonban odáig nem megy, hogy a következő, hároméves tárgyalássorazotot "fejlesztési fordulónak" nyilvánítsa, amint azt több harmadik világbeli küldöttség sürgette.
Akár a vérmesebb piacnyitási remények lehűtésének is tekinthető a bevezető másik fontos része, amely szerint "egyetlen állam sem gátolható meg abban, hogy az emberi, az állati vagy növényi életet vagy egészséget, illetve a környezetet védő intézkedéseket foganatosítson". Alkalmasint ugyancsak a fejlett államok szempontjainak érvényesítésére használható a preambulum azon kitétele, hogy a tagállamoknak tartaniuk kell magukat a nemzetközileg elfogadott munkaügyi normákhoz és e tekintetben figyelembe fogják venni a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által most készített anyagot, amely a globalizáció szocális dimenzióit tárgyalja.
A következő évek tárgyalási munkaprogramját illetően a nyitódokumentun leszögezi, hogy a felek végig napirenden tartják az úgynevezett implementációs ügyeket, azaz a korábban elfogadott határozatok életbeléptetését. A gyakorlatba való átültetést részint a most elfogadott tárgyalási mandátum alapján végzik, a sokoldalú egyeztetések rendszerében, részint pedig a WTO illetékes szervezeteinek keretében.
A legkritikusabb pontnak tekintett agrárkereskedelem tekintetében az okmány általánosságban megerősítette azt a hosszú távra szóló célkitűzést, amelynek az adott szektorban is tisztességes ("fair") és piacorientált szabályozási gyakorlatot kellene eredményeznie, kiigazítva a versenyt torzító elemeket. Az EU -- és főleg Franciaország -- azonban gondoskodott róla, hogy ez a törekvés ne mehessen túl messzire, ezért az okmány csak "a piacra jutás lényeges javításáról és az exporttámogatások összes formájának csökkentéséről, illetve esetleges kifuttatásáról" szóló tárgyalásokat említ. A szöveg a versenyt torzító belföldi agrártámogatások körében is "lényeges" mérséklést irányoz elő.
A szolgáltatásokat illetően az okmány korábbi dokumentumokban szereplő célkitűzésekre hivatkozik, és csak általánosságban utal "vertikális és horizontális" ügyek továbbvitelére, illetve a természetes személyek mozgásának szabályozásában való továbblépésre.
A nem mezőgazdasági termékek körében a dokumentum előirányozza a -- már világszerte meglehetősen alacsony -- vámtételek további csökkentését vagy (ahol lehetséges) teljes felszámolását, illetve a nem tarifális korlátok kiiktatását.
A Katarban folytatott tárgyalások egyik legproblémásabb pontját képviselték az ipari tulajdonjogokkal kapcsolatos szabályok. Az előző -- uruguayi -- forduló eredményeként jelentősen megszigorított szabályozást a fejlődők annyiban tették kérdésessé, hogy az akadályozza őket elemi népegészségügyi feladataik ellátásában. Konkrét példaként utaltak arra, hogy az egyes térségekben gyorsan terjedő AIDS, illetve a malária ellen nem tudnak fellépni, mert nem képesek előállítani vagy beszerezni olcsó, generikus gyógyszereket. A dohai nyilatkozat nem kínál megoldást erre a problémára, mert egyszerűen külön tárgyalások és nyilatkozat tárgyává teszi az adott ügyet, jóllehet hangoztatja "a közegészségügyi feladatok megoldásának szükségességét".
A beruházások védelméről szóló pontban India -- rajta keresztül a fejlődők csoportja -- annyi kedvezményt kapott, hogy az ilyen tárgyú megbeszéléseket csak később kezdik el. A versenyszabályozást illető pontban viszont az USA sikeresen elodázta azon -- főleg Japán és Dél-Korea, illetve Európa által is hangoztatott -- követelmény teljesítését, hogy a dömpingellenes eljárásokat szabályozzák egyértelműen. Korábbi vádak szerint Washington -- a törvényhozást és a kormányzatot is beleértve -- önkényesen értelmezi az adott kitételeket, és alkalmanként jogalap nélkül sürget, illetve foganatosít egész ágazatok védelmét célzó intézkedéseket.
A közbeszerzések sokat és sokfelé vitatott kérdése kapcsán a nyitóokmány sürgeti, hogy mindenütt áttekinthetőbbé kell tenni a megfelelő eljárásokat. Hangoztatja azonban, hogy a következő évek tárgyalásainak az "átláthatóság aspektusaira kell korlátozódniuk, ezért nem fogják hátráltatni a kormányokat a hazai szállítók és beszállítások iránti preferenciák érvényesítésében". A fejlődő országok esetében a nyilatkozat technikai segítség és "kapacitásépítés" formájában is támogatást sürget.
A fejlődők számára kilátásba helyezett támogatásokat a dokumentum sehol sem részletezi, így helyenként az sem világos, hogy a "technikai segítség" csak az egyes államok kereskedelemtechnikai apparátusának szól-e, vagy általában vett műszaki támogatásként értékelendő. Kifejezetten megértőnek látszik viszont a WTO az úgynevezett "kis gazdaságok" iránt, amelyeket adott feltételeik alapján kíván segíteni a világgazdasági integrációban.