Számítanak a kis pártok híveire

Mindhárom eddigi választáson több mint félmillióan voltak azok, akik a választások első fordulójában listás szavazatukat olyan pártnak adták, amelyről biztosan tudható volt: nincs esélye a parlamentbe kerülni. Az első választások óta az így "elvesző" szavazatokat leadók száma és aránya ugyanakkor folyamatosan csökkent: 1990-ben 764 ezren, 1994-ben 675 ezren, 1998-ban 555 ezren voksoltak az úgynevezett kis pártokra, ami -- a választási részvételtől is függően -- a szavazók 12-15 százalékát jelentette.
Az MSZP és a Fidesz kiegyenlítettnek tűnő versenyében ez a réteg most jelentős szerephez juthat, elvben akár a választások eredményét is eldöntheti. Ezért számítani lehet arra, hogy az 1998-as választások előtt már feltűnt "ne hagyja elveszni szavazatát" jellegű kampányelemek szerepe is nő.
Az elmúlt választások számtalan példát kínálnak arra: ha egy választókörzetben az esélytelen kis pártok jelöltjeire leadott szavazatok valamely -- az adott párt irányultságához közeli -- jelentősebb erőhöz érkeztek volna, az már az első fordulóban elnyerhette volna a mandátumot. A területi listás helyek elosztásánál pedig 1998-ban mind az MSZP, mind a Fidesz "bukott" néhány helyet a jobb-, illetve baloldali kis pártok listáira leadott voksok hiányában.
A közvélemény-kutatók rendszeresen alulmérik a kis pártok szavazói bázisát: míg 1997 őszén a biztos pártválasztók 6-7 százaléka, az 1998-as választásokhoz közeledve 8-9 százaléka jelezte, hogy ilyen erőre adná voksát, a tényleges szavazáson a formációk együttesen 12 százalék fölött "teljesítettek" -- ismeri el Závecz Tibor, a Szonda Ipsos kutatási igazgatója. A ma mért több mint tíz esélytelennek tekintett párt összesen jellemzően 3-4 -- novemberben már csak 2 -- százalékos erőt tudhat maga mögött. A szakember szerint ezt az magyarázza, hogy a magyar politika kezd kétpólusúvá válni, a kis pártok beszorultak a nagyobb erőkhöz való viszonyuk meghatározásába.
A magyar választási rend "megengedő" a kis pártokkal szemben, azaz könnyen teljesíthető feltételekhez köti mind a területi, mind az országos lista állítását. Az egyébként országos szinten jórészt alig-alig ismert erőknek azért is fontos -- a parlamentbe jutási esélyektől függetlenül -- a választási részvétel, mert az egyszázalékos eredmény feletti pártok már évente állami támogatást kapnak működésükhöz. Kampányukban természetesen a kisebb erők is azt hirdetik, esélyesek a parlamentbe kerülni, ám valószínűsíthető, hogy ezt még szavazóiknak is csak egy része hiszi el.
A kis pártok szavazóinak motivációiról és másodlagos pártpreferenciáiról keveset lehet tudni, mivel a politikai közvélemény-kutatások alapjául szolgáló mintákban kicsi -- magában nem vizsgálható réteget kitevő -- a számuk. Nem lehet tehát megmondani, hogy a kis pártokra szavazó réteg az adott erő által esetleg kiemelten megjelenített értékekre, szimpatikus jelöltre szavaz-e, vagy nem is tudja, hogy esélytelen erőre adja voksát. Nem tudni azt sem, hogy pártja első fordulós kudarcát követően mit tesz, mozgósítható-e még -- akár bejelentett visszalépések esetén -- más erő mellett.