Bár a magyarországi topmenedzseri fizetéseknek a térségben -- Romániát leszámítva -- legmagasabb nominális emelkedéséből tekintélyes részt emészt el a szintén élvonalbeli magyar infláció, nem kell bérfeszültségektől tartani. A felmérésben részt vett vállalatok jelzései alapján az idén és jövőre is tekintélyes különbség lesz a felső vezetők, valamint az összes többi beosztott -- "kék- és "fehérgalléros" alkalmazottak, középvezetők -- bérnövekménye között az előbbiek javára. A régióban és a világon általában megfigyelhető, hogy a magasabb szintre beosztott dolgozók fizetése valamivel gyorsabban emelkedik az alsóbb szinteken dolgozó munkatársakéhoz képest -- igaz, akadnak kivételek --, a várható eltérés azonban Magyarországon a legjelentősebb.
Míg 2000--2002 között Magyarországon várhatóan csökkenő trend rajzolódik ki a "kékgalléros" dolgozók évi fizetésemelési adataiból, addig a topmenedzserek esetében a mérséklődő inflációval szemben -- és a Magyarországon tompítottan, de jelentkező konjunkturális ingadozásokat figyelmen kívül hagyva -- emelkedő tendencia figyelhető meg. A prognózis szerint a "fehérgallérosok" és a középszintű menedzserek a 2001-es "hullámvölgy" után ismét valamivel nagyobb nominális béremelésre számíthatnak -- az előrejelzésre azonban a csökkenő infláció rácáfolhat.
A felmérés nem közöl a reálbér emelkedésére vonatkozó jóslatot, csupán a nominális béremelkedésről és az inflációról szóló előrejelzéseket együtt szerepelteti.
A felmérés érdekes képet ad a fizetések változó -- általában teljesítményhez kötött -- részének alakulásáról. Az amerikai kontinensen a gazdasági nehézségek a közép- és felső vezetők bónuszainak stagnálásában is megmutatkoznak, bár az Egyesült Államok a földrész azon kevés országa közé tartozik, ahol a középvezetők nem fix fizetése az idén várhatóan emelkedni fog. A jövő évre szintén a bónuszok változatlanságát vetíti előre a tanulmány. Még súlyosabb a helyzet Ázsiában, ahol a nehézségek miatt Hongkongban, Malajziában is Szingapúrban az idén és jövőre is csökkenésre számíthat minden szintű menedzser, a kínai vállalatok pedig ez évben húzzák szorosabbra a nadrágszíjat. Ehhez képest lassabban érik el a problémák az öreg kontinenst: 2001-ben inkább még csak a topmenedzserek érzik pénztárcájukon a gondokat, jövőre azonban általános bónuszstagnálást, sőt, Skandináviában, Francia- és Németországban középszinten visszaesést jósol a jelentés.
A közép-európai régióban is megfigyelhető, hogy minél magasabb szinten dolgozik valaki, fizetésének annál kisebb része rögzített, és annál nagyobb a változó elemek szerepe. Cseh-, Lengyelországban és Magyarországon a nyugat-európai átlagnál magasabb a nem fix bérelemek aránya, a felmérésben vizsgált vállalatoknál például a topmenedzserek esetében sehol sem kisebb 20 százaléknál. Ez leginkább az ír modellhez áll közel, ahol igen sok amerikai cég fektetett be az utóbbi évtizedben.
A felmérés látszólag megerősíti, hogy az egyszer már elnyert privilégiumok visszavonása súlyosan rombolja a dolgozók motivációját. Legalábis erre lehet következtetni abból, hogy a bónuszra jogosult kör létszáma a nehéz időkben is vagy emelkedik, vagy változatlan: csupán Csehországból és Malajziából jelezték, hogy a középszintű vezetők közül egyesek jövőre elveszítik ezt a jogosítványukat, és csak az ázsiai országban "vetemednek" arra, hogy ezt a topmenedzsment bizonyos tagjaival szemben is megtegyék.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.