A vámok emelésére a PSL szerint a gyenge gazdaság és a vidéki körzetek védelme miatt lenne szükség. A párt szerint a saját szavazóbázisának zömét adó falvak súlyos gazdasági helyzetéhez a jegybank által tanúsított monetáris szigor is hozzájárult, ezért az intézmény számára adott esetben kötelezővé kellene tenni, hogy az infláción kívül a növekedés és a foglalkoztatás szempontjait is vegye figyelembe döntéseinél.
A PSL elnökhelyettese, Marek Sawicki ilyen értelemben alternatív módon használható eszközként ajánlotta a nagyobb koalíciós partner figyelmébe a monetáris politika szigorának számottevő enyhítését, illetve a vámok emelését és az ezzel kombinált exportélénkítést. A politikus egy nyilatkozatában valamivel könnyebben járható útnak mondta a jegybank működésének befolyásolását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.