A kormány azt kéri -- az Országgyűlés korábban már megadott felhatalmazásait alapul véve --, hogy a jóváhagyott keretek összlétszámán belül maradva kapjon lehetőséget arra, hogy az SFOR, a KFOR és a Task Force Fox békefenntartó műveletek keretében, az ország lehetőségeinek és érdekeinek, valamint a NATO igényeinek figyelembevételével szabhassa meg a magyar kontingensek létszámát, feladatkörét és települési helyét.
Napirend előtt Varga István (MDF) azokra a hírekre utalt, amelyek szerint Medgyessy Péter tanácsadó cége százezer dollárt -- mintegy 30 millió forintot -- kapott azért, hogy a Gresham-palota eladásával kapcsolatban vesse be befolyását az V. kerületi önkormányzat szocialista tagjainál. A képviselő szerint nem világos, kaptak-e ebből az összegből a döntést hozó szocialisták, és ha igen, az bűncselekménynek számít-e.
Ha pedig nem kaptak pénzt szavazatukért, akkor milyen jogcímen fizették ki a nem csekély összegű díjazást -- kérdezte a honatya.
Az Országgyűlés lefolytatta a társadalmi szervezetek jövő évi költségvetési támogatásának elosztásáról szóló előterjesztés általános vitáját. A javaslat értelmében 1746 civil szervezet osztozik 348,1 millió forinton. A szakbizottság által beterjesztett javaslatot egyedül az SZDSZ nem támogatja.
Az Országgyűlés hétfőn lefolytatta az általános vitáját annak a javaslatnak, amely nagyobb jogkört adna a kormánynak a balkáni békefenntartó műveletekben történő magyar részvétel ügyében. Az előterjesztést a koalíció és az SZDSZ -- Magyarország nemzeti érdekére hivatkozva -- támogatja, míg az MSZP és a MIÉP elutasítja. VG-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.