BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A család nem kampánytéma

A politikusok személyes ügyei ugyan egyszerűen kommunikálható, jól érthető történeteket jelentenek az ellenoldal számára, Magyarországon mégsem jellemző, hogy ezen eseményeket kampánytémaként használják fel. A miniszterelnök gyermekének elvesztéséről ellentmondó hírek látnak napvilágot.

Noha néhány kérdés még mindig nyitott az Orbán Viktor miniszterelnök múlt szombati koccanásos balesetét követően történtekből, az már biztos: a kormányfő kisfia nem veszett el. Borókai Gábor kormányszóvivő lapunknak úgy nyilatkozott, a miniszterelnök a lányát vitte el teniszórára, és miután kitették a gyereket - akiért később édesanyja ment volna -, történt a koccanás. A személyi sérüléssel nem járó balesetért a hivatali kocsit vezető kormányőr elismerte felelősségét, ezért indult ellene vizsgálat, nem pedig a gyerekkel bármi módon összefüggő kérdésben. A kormányfőt az előírásoknak megfelelően azonnal elszállították a helyszínről, a gyereket pedig természetesen nem. A kormányszóvivő kérdésünkre, számít-e arra, hogy az ügyből kampánytéma lesz, úgy válaszolt: a választások előtt valótlan dolgok is lehetnek kampánytémák, erre utal, hogy egyáltalán megjelent egy ilyen hír.

Az biztos, hogy egy ilyen hír az USA-ban és számos európai országban lényegesen "nagyobbat szólt volna" - nyilatkozta lapunknak egybehangzóan több, a részletek ismeretlensége miatt neve mellőzését kérő kommunikációs szakértő. Mindenképpen meglepő, hogy a szombati történésekről először hétfőn megjelent hírre a média is alig ugrott, ugyanakkor a kormányszóvivő által tévesnek minősített cikk cáfolatára is három napot kellett várni. Ez valamelyik oldalon mindenképpen hibát jelent, és bár az ünnepek nyilván nehezítették a tájékozódást, az is tény, hogy a három nap alatt nem történt sok olyan esemény, ami érdekesebb lehetett volna az alaphírnél. A magyar média és a választópolgárok is lényegesen visszafogottabbak a politikusok magánszférájába tartozó, vagy akár csak oda tartozónak vélt kérdésekben.

Míg a sajtóban ugyan megjelent Deutsch Tamás sportminiszter házasságon kívül született gyermekének története, vagy az azóta elhunyt Vancsik Zoltán, illetve Keleti György szocialista képviselők felnőtt gyermekei ellen indult büntetőeljárások híre, ám az ellenoldal politikusai nem igyekeztek ezeket a témákat kihasználni. Az ellenoldal nem nyerhet, az érintettek viszont sokat veszíthetnek az ilyen ügyekkel - ezért sem érdemes külön elítélően nyilatkozni a már nyilvánosságra került ügyekről - vélik többen.

A gyermekelvesztés azonban - ha igaz lenne - kiváló muníciót jelentene jó néhány nyugati országban. Adott esetben ugyanis bármilyen politikai érzelmű választónak igen nehéz lenne megmagyarázni, hogy a kormányfő miért nem tudott a gyermekére figyelni, illetve miért maradt hosszabb időn át egyedül a gyerek, akit végül véletlenül találnak meg.

Az ügy zavaros, nem tudjuk pontosan, mi történt, "lufira ráugrani" pedig nem szerencsés - értelmezte azonban a történteket lapunknak Juhász Ferenc is. Az MSZP alelnöke hangsúlyozta: a kampány során akkor sem használták volna ki a történetet, ha ténylegesen az első híreknek megfelelően elveszett volna a miniszterelnök gyermeke.

ügyében A politikusok személyes ügyei ugyan egyszerűen kommunikálható, jól érthető történeteket jelentenek az ellenoldal számára, Magyarországon mégsem jellemző, hogy ezen eseményeket kampánytémaként használják fel. A miniszterelnök gyermekének elvesztéséről ellentmondó hírek látnak napvilágot. Dudás Gergely -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.