Az év végére a tervezettnek megfelelően alakulnak majd a költségvetés főösszegei - erről Bősze Zoltán, a PM főosztályvezető-helyettese nyugtatta meg az újságírókat. Az államháztartás egésze 3,4 százalékos GDP-arányos hiánnyal zárhatja 2001-et. Az év végén a módosított előirányzatokhoz képest is lehetnek eltérések az egyes alrendszereknél, ezek azonban kiegyenlítik egymást - fogalmazott Bősze.
Az időarányos teljesüléshez képest leginkább a vám- és importbefizetések előirányzata teljesülhet túl. Ez a költségvetési sor a novemberi büdzsémódosítás után is igencsak alultervezettnek tűnik, a terv 96,2 százalékosan már teljesült is. Áfából is jól áll a költségvetés, az eltérés azonban nem számottevő. Némi aggodalomra a személyi jövedelemadó előirányzatának finise adhat okot. Eddig 85,3 százaléka folyt be a tervezett 856,9 milliárd forintnak. Az év végi jutalmak, tizenharmadik havi fizetések miatt azonban nem aggódnak a PM szakemberei. Az esztendő végére bevételi többlet várható a vám- és importbefizetések előirányzatnál is.
Novemberben a központi költségvetés bevételei 16,4 milliárd forinttal haladták meg a kiadásokat. A társadalombiztosítás alapjainál 64,6 milliárd forinttal romlott az egyenleg. Az év utolsó hónapjában a központi büdzsében jelentős kiadási többlet várható, a tb alrendszereinek egyenlege ugyanakkor javulhat a költségvetési átutalásoknak köszönhetően.
November végéig az államháztartási hiány éves előirányzatának mindössze 66,2 százaléka teljesült - adta közre tegnap a Pénzügyminisztérium (PM). A központi költségvetés még jobban áll, a 481 milliárd forintra tervezett deficitnek csak 37,1 százaléka halmozódott addig fel. Munkatársunktól-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.