BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bírálja az MSZP a kormányhirdetéseket

A Miniszterelnöki Hivatal visszaélt az Országgyűlés nevével, amikor a múlt héten kampányhirdetést jelentetett meg - állították az MSZP politikusai tegnap, amikor a parlamentben összehívatták a házbizottság rendkívüli ülését. A testület tanácskozása meghiúsult, ám szerdán a szocialisták "újból megpróbálják", mondván, valaki visszaélt a parlament nevével és logójával, amikor Országgyűlési beszámoló címmel egész oldalas fizetett hirdetéseket publikált a napilapokban. Juhász Ferenc szocialista alelnök ezzel kapcsolatban azt mondta: kezdeményezik a miniszterelnöknél, hogy a következő héten megjelenő Országgyűlési beszámoló című, az Országimázs Központ által feladott újsághirdetésben az MSZP is megjeleníthesse azon álláspontját, amelyet a Tények és hazugságok elnevezésű vádiratában már többször kinyilvánított. Juhász Ferenc szerint az összességében 30 millió forintba kerülő újsághirdetés az MSZP által megjelenített tényeket próbálta cáfolni, de kudarcos kísérlet volt. Hozzátette: a szocialisták az elmúlt három és fél év kormányzati tevékenységét bírálják.

VG-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.