BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenő nemzetközi fuvardíjak

Az idén 2-3 százalékkal csökkentek a nemzetközi közúti fuvardíjak - mondta De Sorgo Tibor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke a tegnapi évzáró sajtótájékoztatón. Mivel a magyar fuvarozóvállalkozások nem tudták áraikban érvényesíteni költségeiknek az inflációt meghaladó emelkedését, romlott a jövedelemtermelő képességük. Ez irányban hatott a forint erősödése is.
Az MKFE előrejelzése szerint jövőre is folytatódik a trend. .Azaz a fuvarozók költségeinek - aminek mintegy 30 százaléka az üzemanyagár - emelkedése várhatóan 2002-ben is felette lesz a prognosztizált inflációnak. Az élőmunka költsége pedig a minimálbér-emelés következtében nőni fog. Mindezek alapján az érdek-képviseleti szervezet jövőre is a magyar közúti fuvarozók jövedelemtermelő képességének és a nemzetközi közúti fuvarozási díjaknak a csökkenésére számít. Az MKFE elnöke a mintegy kétezer tagvállalat idei gondjai közt említette az orosz vízumrendelkezésekkel kapcsolatos hosszú ügyintézési időt, a nyugati határokon előforduló többórás várakozást, valamint a munka- és pihenőidőt szabályozó megállapodás hatálybalépését. Szólt arról is, hogy nem sikerült az idén lezárni az uniós csatlakozási tárgyalások közlekedési fejezetét. Ez összefügg a magyar közúti fuvarozók piacvédelmével. Az MKFE elnöke bejelentette, hogy a fuvarozók nemzetközi szervezete, az IRU 2003 májusában Budapesten rendezi meg a VII. kelet-nyugati fuvarozási konferenciát.

VG-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.