BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egységesített adómentesség

Egységesíteni tervezi a budapesti iparűzési adómentesség határát a fővárosi önkormányzat. A Világgazdaság értesülései szerint 2002-től azok a vállalkozók kaphatnak mentességet a fizetés alól, akiknek a nettó árbevétele az eddigi 1,5 millió, illetve 500 ezer forint helyett 700 ezer forint alatt marad. A módosításról ma foglal állást a főpolgármesteri kabinet, s csütörtökön a fővárosi közgyűlés elé kerül.

A helyi iparűzési adóról szóló, jelenleg érvényben lévő fővárosi rendelet két kategóriában határozza meg az értékhatárokat. E szerint az adófizetés alól mentes az a vállalkozó, akinek évi nettó árbevétele vendéglátó-ipari, illetve bolti kiskereskedelmi értékesítés esetén az 1,5 millió, egyéb értékesítés esetén pedig az 500 ezer forintot nem haladja meg. A mentesek körébe tartozóknak is kell bevallást benyújtaniuk, s abban jelezhetik, hogy nem érték el az adóköteles határt. Az önkormányzat így az adómentesek számát meg tudja állapítani - az elmúlt két évben 22 ezren voltak -, de a kieső adó összegét nem.

A rendeletmódosítás szerint az 1997 óta érvényes összeghatár valorizálása aktuálissá vált. A fővárosi szakértők szerint azonban az árbevételi határ felemelése helyett indokolt az adóalapon nyugvó mentességi szabály bevezetése. Így - ha a közgyűlés megszavazza - a jövő évtől kezdve Budapesten a mintegy 240 ezer adóalanyból azok kaphatnak mentességet az iparűzési adó fizetése alól, akiknek az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével, illetve az anyagköltséggel csökkentett évi nettó árbevétele a 700 ezer forintot nem haladja meg. Az elszámolható anyagköltség, az adóalap, az adókulcsok és az ideiglenes jelleggel végzett tevékenység napi 2000 forintos adótétele megegyezik a jelenlegiekkel.

A tavalyi bevallások alapján 700 ezer forintnál kisebb, csökkentett nettó árbevételről 41 ezer adózó adott számot. A kieső adóalap összege 12 milliárd forint, a ténylegesen kieső adóé viszont 160 millió. A javaslat indoklása szerint további kedvezmények adása veszélyeztetné a főváros jövő évi költségvetésében elfogadott adóbevételt, s ezen keresztül a város üzemeltetését és a beruházások teljesítését. Mivel az iparűzési adó megoszlik a főváros és a kerületek között, így a kedvezmények a kerületi önkormányzatok forrásait is érintik.

Egységesíteni tervezi a budapesti iparűzési adómentesség határát a fővárosi önkormányzat. A Világgazdaság értesülései szerint 2002-től azok a vállalkozók kaphatnak mentességet a fizetés alól, akiknek a nettó árbevétele az eddigi 1,5 millió, illetve 500 ezer forint helyett 700 ezer forint alatt marad. A módosításról ma foglal állást a főpolgármesteri kabinet, s csütörtökön a fővárosi közgyűlés elé kerül. Kecskés Ágnes-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.