A francia kormánytag azt javasolta, hogy miután az Európai Bizottság tíz tagjelölttel nevezte lezárhatónak a csatlakozási tárgyalásokat 2002 végén, meg kellene fontolni, hogy nem lehet-e bevonni a körbe a fennmaradó két államot (Romániát és Bulgáriát) is. A hétfői ülés lapzártánk után közzétett következtetései azonban nem foglalnak állást a kérdésben, nem tesznek említést sem tíz, sem tizenkét államról.
Ehelyett azt hangoztatják, hogy a bővítés első körébe kerülő országok körének kijelölésére az Európai Bizottság 2002 októberére előre hozandó, soron következő országjelentései tesznek majd javaslatot. Ez elemzők szerint egyértelműen a gyorsabban haladó tagjelölteknek kedvező, s Védrine felvetésének burkolt elutasításával egyenlő.
Az Európai Bizottság "teljes mértékben elégedett" az EU külügyminiszteri tanácsának a bővítéssel kapcsolatban hétfőn elfogadott állásfoglalásával - jelentette ki Günter Verheugen bővítési biztos szóvivője kedden az MTI szerint. Jean-Christophe Filori szerint a tanácsülés vonatkozó végkövetkeztetései ismételten megerősítik a csatlakozási tárgyalások eddig alkalmazott módszerét és alapelveit, s a dolgok jelenlegi szakaszában ez a legfontosabb mozzanat. A szóvivő szerint az Európai Bizottság soha nem tett olyan utalást, amely szerint a tárgyalások jövő év végi lezárásának célját tíz ország érheti el - csupán azt rögzítette, hogy az uniónak a 2000-2006 közötti időszakra szóló pénzügyi-költségvetési előirányzatai alapján ennyi ország csatlakozása módosítások nélkül finanszírozható, másrészt emlékeztetett arra, hogy a 12 tárgyaló tagjelölt közül tíz tekinti magára nézve irányadónak az EU göteborgi csúcsértekezletén jóváhagyott bővítési menetrendet.
végéig Nem tesznek említést a tizenötök hétfői külügyminiszteri tanácsülésén elfogadott következtetések arról, hogy hány tagjelölt zárhatja le az EU-csatlakozási tárgyalásokat 2002 végéig. Ez elemzők szerint egyenértékű Hubert Védrine francia külügyminiszter korábbi ? a bővítés késleltetéseként értékelt ? felvetésének elutasításával. VG-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.