Az M5-ös sztráda díjai jövőre négy százalék körüli mértékben nőnek ? tudtuk meg az Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt.-től. Ezzel a nehézgépjárműveknek már közel nyolcezer forintot kell fizetniük Budapesttől Kiskunfélegyházáig. Nincs még döntés az állami autópályák 2002. évi tarifáiról. Információink szerint a szaktárca átlagosan ötszázalékos tarifaemelést javasolt, de ezen belül az ideihez hasonlóan a jövő évi tarifáknál is érvényesül a teherautók sztrádára terelésének elve. Az AKA döntése értelmében jövőre a személygépkocsival közlekedőknek például Budapesttől Kecskemétig a mostani 1750 helyett 1820 forintot kell fizetni, a fővárostól Kiskunfélegyházáig autózók díja pedig a jelenlegi 2450-ről 2550 forintra nő. A nehézgépjárművek tarifája a főváros és Kecskemét között 5420-ról 5650-re emelkedik, míg a teljes M5-ösön a mostani 7620 forint helyett 7920-at kell fizetni majd.
Korábban a kormány az M5-ös autópályát is be kívánta vonni az egységes díjfizetési rendszerbe. Erről a tárgyalásokkal megbízott Magyar Fejlesztési Bank Rt. elkészítette összefoglaló jelentését, és átadta a közlekedési miniszternek. A jelentésről - információink szerint - még nem alkotott véleményt a közlekedési tárca. Ám úgy tudjuk, hogy a tárgyaló felek álláspontja távol volt egymástól.
VG-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.