BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedő jövedelmek az agráriumban

Az Európai Unió mezőgazdasági szektorában az egy dolgozóra jutó reáljövedelem 2,7 százalékkal nőtt az idén - derül ki az Eurostat által közzétett becslésből. Az eurózónában ezen mutató 2,4 százalékos bővülést jelez.

Az unióban az egy mezőgazdasági dolgozóra jutó jövedelem növekedése részben a reálkereset emelkedésével, részben az agrárszféra foglalkoztatottjai számának folytatódó csökkenésével magyarázható. Az átlagot mutató adat jelentős mértékű eltéréseket fed az országok között: míg például Luxemburgban 2,4 százalékkal mérséklődtek, addig Dániában 12,5 százalékkal nőttek a jövedelmek. Luxemburgon kívül Olaszországban is csökkenés volt megfigyelhető.

Az unió statisztikai hivatala szerint az agrártermékek kibocsátása 2001-ben reálértéken 0,2 százalékkal volt nagyobb, mint az előző évben. A beszerzési árak emelkedésének és a mennyiségek csökkenésének eredőjeként ugyanilyen mértékben nőttek a termelők költségei is. Közel 10 százalékkal emelkedett a nem termékspecifikus támogatások összege, és 0,8 százalékkal csökkentek az ilyen jellegű adók. A mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 1,6 százalékkal esett vissza.

A mezőgazdasági kibocsátás reálértékének szerény mértékű növekedése az állat-, elsősorban a sertéstenyésztés és az állati eredetű termékek kibocsátásának növekedése, illetve a növénytermesztés visszaesésének együttes eredménye. Utóbbi leginkább a gabonaneműk és a bor esetében volt megfigyelhető. A bortermelésből származó jövedelmeket nem csak a termelt mennyiség közel 6 százalékos csökkenése vetette vissza, de a termelői reálárak 3,5 százalékos mérséklődése is.

VG-összefoglaló-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.