BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Euróra várva

Magyarország hosszú távú célja, hogy 2006-2007 táján a forintot felváltsa az euró, s az ország csatlakozzon az európai monetáris és gazdasági unióhoz - hangoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Járai Zsigmond az MTI-nek hozzáfűzte: addig az időpontig teljesíteni kell a maastrichti előírásokat, amelyek részben az infláció alakulására, az államadósságnak a GDP-hez viszonyított arányára, illetve a kamatszintre vonatkoznak. Magyarország már most teljesíti azt az előfeltételt, hogy az államadósság GDP-hez viszonyított aránya legfeljebb 60 százalék lehet. Jelenleg 55 százalék ez a szint.

Az inflációt is jelentősen le kell szorítani. Az MNB továbbra is tartja magát ahhoz, hogy az idén decemberben az egy évre visszatekintő pénzromlás 7 százalék lesz. Jövő év decemberére pedig az éves inflációt 4,5 százalékra várja a jegybank. Az MNB inflációs célja 2003-ra 3,5 százalék, ezzel elérhető lesz, hogy az Európai Unióba való belépéskor a hazai pénzromlás 2 százalék körüli szintre csökkenjen.

Járai az interjúban szólt az euró bevezetéséről is. Mint elmondta: január 1-jéig az MNB feltölti készleteit euróbankjegyekből, néhány közintézményt ugyanis innen látnak el az új európai pénzzel. A készpénzellátás túlnyomó részét azonban a kereskedelmi bankok biztosítják, nagyrészt saját külföldi anyabankjaik közreműködésével. Január 1-jétől az arra felhatalmazott hitelintézeteknél beszerezhető lesz az euró.

A jegybank vezetése úgy látja, hogy a biztonságos és gazdaságos készpénzellátás érdekében Magyarország nem vállalja majd az euróbankjegyek előállítását, a szükséges mennyiséget inkább külföldről szerzi be. A mostani számítások szerint az országnak feleannyiba kerül a bankjegyek megvásárlása külföldről, mint azok hazai előállítása. Ugyanakkor Magyarországon - a tervek szerint - vernek majd euró- és eurócentérméket.

Magyarország hosszú távú célja, hogy 2006-2007 táján a forintot felváltsa az euró, s az ország csatlakozzon az európai monetáris és gazdasági unióhoz - hangoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. VG-összefoglaló-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.