Kezdeményezni akarják a törvénynek a kétoldalú megállapodás nyomán vitatottá vált szakaszainak a felfüggesztését. Mint mondta, egyelőre nem döntötték el, hogy kezdeményezik-e a parlament rendkívüli ülésének összehívását, de keresik "a leghatékonyabb módszert, hogy egy végrehajtható jogi környezetbe" épüljön be a kedvezménytörvény.
Borókai Gábor kormányszóvivő ugyanakkor több mint furcsának minősítette, hogy az MSZP, miután megszavazta a csak január elsejével hatályba lépő törvényt, most a felülvizsgálatát kezdeményezi. Mint a Világgazdaságnak elmondta, a kormány álláspontja eddig is az volt, hogy a kerettörvény nem szorul módosításra, és semmiféle automatikus felülvizsgálatról nincs szó továbbra sem. Az elkövetkező hat hónap a tapasztalatszerzés időszaka, amikor a román féllel közösen figyelik majd a törvénynek a végrehajtási rendeletek útján megvalósuló működését, s ennek alapján teheti majd meg adott esetben a román kormány az észrevételeit.
Több szakszervezet csütörtökön közleményben tiltakozott az egyetértési nyilatkozat ellen, s kezdeményezte a Szakszervezetek Együttműködési Tanácsa és az Országos Munkaügyi Tanács összehívását.
Összehívta az Országgyűlés külügyi bizottságának rendkívüli ülését január 11-re a testület szabad demokrata elnöke, aki a megállapodással összefüggésben vár választ kérdéseire. Szent-Iványi István csütörtöki, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: a kedvezménytörvény a magyar külpolitika legsúlyosabb veresége. A sajtótájékoztatón részt vevő Magyar Bálint ügyvivő úgy fogalmazott: Grósz Károly volt az utolsó olyan magyar miniszterelnök, akit ilyen mértékben megvezetett és lealázott a román diplomácia.
Az MSZP a kedvezménytörvény haladéktalan felülvizsgálatát sürgeti, mert álláspontja szerint a magyar-román kormányfői megállapodás azt több ponton is sérti, és ellentétes a magyar nemzet érdekeivel. Keller László, az MSZP frakcióvezető-helyettese lapunknak nyilatkozva úgy vélte, hogy a megállapodás a külföldi munkavállalókra vonatkozó hatályos jogszabályokkal is szemben áll. Munkatársunktól-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.