Indul az orosz nyugdíjreform
A munkanyugdíjról szóló jogszabály a járadékok három szintjét különbözteti meg: alap-, biztosítási és fedezeti nyugdíjat. Az első kategóriát a központi költségvetésből folyósítják, fedezetéül a munkaadók által a bérek után fizetett 28 százalékos társadalombiztosítási adó egyik fele szolgál majd. A másik 14 százalékot továbbra is az állami nyugdíjalapba fogják fizetni a vállalkozások, ahonnan a biztosítási nyugdíjat szolgáltatja majd az állam - írta a Novecon. Ez utóbbi - kötelező - rendszer szabályozási keretét adja meg a második jogszabály. A harmadik törvény az állami nyugdíjról rendelkezik, melyet azok számára garantálnak, akik nem jogosultak munkanyugdíjra. Akiknek viszont jár majd az utóbbi, azok öregségi, rokkantsági vagy özvegyi nyugdíj formájában kaphatják meg, a törvény előírása alapján. A nyugdíjkorhatárt a férfiak esetében 60, a nőknél 55 évben állapították meg - közölte a Prime TASS.
Intenzív munkát végeztünk, és végül igen magas színvonalú törvénytervezeteket alkottunk - értékelte a törvényalkotói munka eddigi eredményeit Putyin elnök, aki a nyugdíjreformot Oroszország modernizálása érdekében tett fontos lépésnek nevezte. Az elnök reformcsomagjából még a parlament két háza jóváhagyására vár az egyéni nyugdíjszámlákról, a nyugdíjalapok kezeléséről, Oroszország nyugdíjrendszerének egészéről és a professzionális nyugdíjrendszerekről szóló törvény. A reformok célja a felosztó-kirovó rendszer 2007-re jósolt csődjének elkerülése.
Az állami vámbizottság ezzel egy időben arról döntött, hogy az orosz területre lépő külföldieknek ezentúl írásban kell nyilatkozniuk a náluk tartott, 1500 dollár értéket meghaladó külföldi valutákról.


