A kongresszus időpontját az elnökség javasolta, januárban így a küldöttek elfogadják a párt választási programját és döntenek az országos listáról. Az utóbbi összeállításának alapelveiről a héten tárgyal az MSZP országos választási bizottsága (ovb), ez az első 50-60 hely tulajdonképpeni pártfunkciók szerinti elosztását jelenti majd. Várhatóan a listavezető Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltet Kovács László pártelnök, Szili Katalin ügyvezető alelnök, illetve Horn Gyula exminiszterelnök követi. Az országos lista második felének összeállítása a megyék javaslatai alapján történik majd, ezek a javaslatok folyamatosan érkeznek a központba. A kongresszus elé kerülő végleges lista január 12-én készül el, ekkor az ovb, az elnökség és a választmány együttes ülésen dönt a névsorról.
Medgyessy Péter pénteken, egy rendezvényen ismertette a kongresszuson elfogadásra kerülő program legfontosabb téziseit. A szocialista politikus beszédében kijelentette: a jóléti rendszerváltást valóra váltó nemzeti középkormánynak igent kell mondania a közös jólétre és szabadságra, az erősek gyengék iránti felelősségére, a munka, a teljesítmény becsületére, a nemzetünkért, családunkért érzett felelősségre, a döntésekben való érdemi részvétel lehetőségére, a félelem nélküli, biztonságos életre, továbbá a politikai hatalom korlátozására, valamint ellenőrzésére. Medgyessy Péter jelezte: miniszterelnöki és a jóléti rendszerváltás programja a "hét igen" programja is.
A miniszterelnök-jelölt a hét végén ismét nyilvános vitát kezdeményezett Orbán Viktor kormányfővel. A miniszterelnök korábban azt érzékeltette, hogy a kampányidőszakban egy vitára lát lehetőséget.
Jövő év január 26-ára hívta össze az MSZP országos választmánya (ov) a szocialisták júniusi, miniszterelnök-jelöltet választó kongresszusának második ülésnapját - jelentette be a testület szombati ülése után Jánosi György, az ov elnöke. Munkatársunktól-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.