A világon páratlan - és másutt valószínűleg működésképtelen - francia alkotmányos rend spontán működése szerint alig néhány héten belül kétszer is az urnák elé szólítják a választókat. Elnökválasztás legutóbb 1995-ben volt, akkor minimális többséggel lett államfő Jacques Chirac a gaulle-ista RPR színeiben, miután az első forduló belharcai alaposan megtépázták önmaga és pártja tekintélyét. Az akkor még hétéves elnöki ciklust egy időközben - francia viszonyokhoz mérten - szokatlanul csekély részvétel mellett tartott népszavazáson ötévesre kurtították.
A szintén ötévente tartott törvényhozási választások azért esnek 2002-re, mert Chirac 1997-ben idő előtt feloszlatta a nemzetgyűlést, hogy előre hozott választásokat tudjanak tartani. Az államfő akkor azért adta fel mögötte álló, hatalmas - mintegy 80 százalékos - parlamenti többséget, mert a monetáris uniós tagság elnyeréséhez sürgős megszorító intézkedéseket kellett hozni, amelyek 1998-ban esedékes megméretésnél súlyos tehertételként nehezedtek volna a jobboldal reményeire. Az elnök számításai azonban nem jöttek be, így immár ötödik éve politikai társbérletben kényszerül kormányozni szocialista ellenlábasával, ami azt jelenti, hogy csúcstalálkozókon is rendszeresen ketten képviselik országukat. Chirac számára jelenleg egy kínos pártfinanszírozási ügy jelent ballasztot, amelytől csak elnöki jogkörével élve tudott megszabadulni.
Lionel Jospin kormányfő maga is meglepődhetett 1995-ben, amikor a második fordulóban 48 százalékos támogatottságot ért el. Sikereiben valószínűleg annak is szerepe volt, hogy az első fordulóban a másik gaulle-ista jelöltet - Edouard Balladurt - támogatók nagy számban büntették Chiracot a szocialistákra adott szavazatukkal. Jospin még Mitterrand elnök idején oktatási miniszter volt, a kilencvenes évek végén tapasztalt gazdasági konjunktúra idején azonban miniszterelnökként is rangot szerzett magának. Az utóbbi időben Franciaországra is kiterjedő növekedési zavarok mindazonáltal az ő tekintélyét is csorbították, ráadásul kiderült, fiatalabb korában trockista forradalmi mozgalomban vett részt, ami a republikánus hagyományokra büszke franciák szemében problémás körülménynek számít.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.