Ha nem kerül a rangjának megfelelő szintre az orvosok jövedelme Magyarországon, az Európai Unióhoz való csatlakozással megindul az elvándorlás - fejtette ki aggodalmát Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) főtitkára lapunknak. Ez a kitaníttatásuk milliós költségének elvesztésén túl nagy kárt okoz a hazai betegellátásban is. A skandináv országok már hivatalosan megkeresték a kamarát, a svédországi 18 állásra 26 doktor jelentkezett.
Elsősorban a nálunk is hiányszakmának tartott területekre keresnek magyar orvosokat, köztük a patológusok (kórboncnokok) és aneszteziológusok (altatóorvosok) vannak az első helyen. Pedig mint azt Bodó Miklós professzor elmondta: a szükséges 500 patológus szakorvos fele hiányzik az egészségügyi intézményekből, s intő jel, hogy 40 százalékuk túl van a nyugdíjkorhatáron. Ha nem lesz utánpótlás, nem lesz minőségbiztosítás az egészségügyben - állítja, mivel a jól képzett patológus a kórház szellemi irányítója, a korszerű diagnosztika és terápia megalapozója. Ő mondhatja meg, hogy a kórházakban mennyi az elkerülhető haláleset, s mennyiben egyeznek a klinikai és a kórboncolás során észlelt diagnózisok.
Janecskó Mária, a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság elnöke megerősítette a MOK főtitkárának állítását. A 2000-ben végzett felmérésük szerint az 1303 orvosi állás 15-20 százaléka betöltetlen volt, becslésük szerint jelenleg 180-250 altatóorvos hiányzik a kórházakból. Az elnök asszony kritikusnak tartja, hogy nincs kellő számú utánpótlás, s figyelmeztető jel, hogy egyre több fiatal szerzi meg az európai szakvizsgát, amivel már most is bármelyik fejlett országban képes elhelyezkedni. A fizetések itthon alacsonyak, a többség havi átlagos bruttó bére 50-70 ezer forint, az országos átlagos aneszteziológusbér pedig 116 ezer. E szakmában is megjelent a piac. A kórházi műszak után - elsősorban a fiatalok - vállalkozásban más intézményben altatják a műtétre váró betegeket, amit a főorvos asszony ugyan megért, de helytelenít. A megélhetési többletmunka ugyanis az orvosok egészségét, de félő, hogy a betegek ellátását is veszélyezteti. Az országos aneszteziológushiány következményeként már hallani 500 ezer forintos havibérről is. A kórházi menedzsment ugyanis rájött: ha nincs altatóorvos, nincs műtét, így nincs társadalombiztosítási bevétele az intézménynek.
A kamara megyei szervezetei a regionális betegellátási zavaroktól is tartanak. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében például 158 a betöltetlen doktori állás, a sátoraljaújhelyi kórházból 38-an hiányoznak. A hiányzók között megtalálható mindenféle gyógyítószakma képviselője. Gyenes Géza szerint azonban a fővárosi esetleges orvosfelesleg sem segítene a bajban lévő kórházakon, ugyanis az orvosi mobilitás - a lakásgondok miatt - egyenlő a nullával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.