Az Európai Unió Klaus Klaiber német diplomatát nevezte ki afganisztáni összekötőjévé. Klaiber röviddel ezelőttig a NATO politikai ügyekkel foglalkozó főtitkárhelyettese volt, a canberrai (Ausztrália) nagykövetjelöltséget cserélte föl arra, hogy az ENSZ, az EU és a többi donor afganisztáni újjáépítési erőfeszítéseit hangolja össze Kabulban (az EU még az idénre 320 millió eurót különített el a célra). Feladatai közé tartozik szükség szerint az új afgán kormányzat támogatása is. December 22-ig, az ideiglenes kormány tervezett beiktatásáig meg kell érkeznie az afgán fővárosba.
Egyidejűleg Uwe-Karsten Heye német kormányszóvivő Berlinben bejelentette, hogy kormánya nem tart igényt az Afganisztánba kiküldendő multinacionális erő irányítására, Londonban pedig a kormányfő szóvivője azt közölte, Nagy-Britannia készen áll egy ilyen erő megszervezésére és vezetésére. Arra számítanak, hogy már a héten megkezdődik az erő telepítése, jóllehet még sem a létszám, sem a résztvevők nem ismertek, s a londoni illetékes szerint az ENSZ-től sem érkezett felkérés.
Kabulba máris megérkezett az amerikai külügyminisztérium stábja, hogy újranyissa a nagykövetség épületét, kíséretükben van kilenc tengerészgyalogos is. Kandahár körül, ahol a pastu hadurak megegyeztek abban, hogy Gul Aga volt kormányzó irányítja majd az ügyeket, 30 amerikai harckocsi foglalt el állásokat, mozgásukat a légierő fedezi. Az Északi Szövetség üzbég frakciójának vezére, Rasid Dosztum tábornok visszavonta az ideiglenes kormány összetételével korábban hangoztatott fenntartásait.
Német-brit munkamegosztás körvonalazódik Afganisztánban: német diplomata fogja képviselni az Európai Uniót, míg Nagy-Britannia irányítja majd a kirendelendő többnemzetiségű békefenntartó erőt - derül ki a Reuters jelentéseiből. VG-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.