Az EU a gazdasági és politikai újrakezdés katonai biztosításában is döntő szerepre számít - tette hozzá Klaiber, megjegyezve, hogy a külföldi katonai jelenlétnek azért nem szabad tíz évig elhúzódnia.
Egyelőre azonban az ENSZ még meg sem adta az afganisztáni békeerő felállítására az engedélyt; ezt állítólag még a héten megteszi. Tony Blair brit kormányfő viszont bejelentette, hogy London vállalja a parancsnokságot. Az erőbe az EU-tagállamokon kívül Törökország, Jordánia, Kanada, Argentína, Új-Zéland is küld katonákat. James Dobbins amerikai különmegbízott az USA kabuli nagykövetségét újra megnyitva meggyőződését fejezte ki, hogy szombatra, az új kormány beiktatásáig az előörs biztosan megérkezik.
Klaibernek, aki tegnap érkezett új állomáshelyére, egyik feladata az lesz, hogy segítse az ENSZ-megbízott Lahdar Brahimi munkáját, különösen, ami az egymással szemben álló törzsi erők energiáinak egy célra irányuló összpontosítását illeti. A folyamatnak meg kell nyerni az ország szomszédainak jóindulatát, de legalábbis ígéretüket arra, hogy nem fogják azt zavarni - mondta az EU-képviselő, aki politikai ügyekért felelős NATO-főtitkárhelyettesként Koszovóban és Macedóniában végzett "előtanulmányokat" a hasonló helyzetek kezelésére.
Klaiber közlése szerint az EU ebben az évben 100 millió eurót bocsátott rendelkezésre afganisztáni humanitárius célokra. Az Európai Bizottság a napokban hagyott jóvá a Klaiber által is körvonalazott célokat szem előtt tartva 4,9 millió eurós gyorssegélyt, támogatandó az új kormányzat működésének beindítását. Ebből 2 millió jut közvetlenül az ideiglenes kormány szükségleteire, félmillió Brahimi támogatására, 1,3 millió aknamentesítésre, negyedmillió a független média és 0,3 millió a civil társadalom ügyének felkarolására.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.