A japán kormány azóta foglalkozik az adóbevetélek emelésének lehetőségeivel, hogy az éves kötvénykibocsátásnak 30 ezer milliárd jenes határt szabott - emlékeztet a Reuters. Az alacsony malátatartalmú sörre, az ún. haposura és a cigarettára kivetett adó megemelésének ötlete a vártnál nagyobb ellenállásba ütközött a politikusok részéről. Az LDP egy vezető tisztviselője úgy nyilatkozott, hogy a párt továbbra is eltökélt az alkoholos italokat terhelő adók szintkülönbségeinek megszüntetését illetően.
Már most életbe léphet azonban az új vállalati adórendszer, amely lehetővé teszi, hogy a cégek egyes leányvállalataik nyereségét mások veszteségével ellensúlyozzák, így csökkentve az adóalapot. A várható adóbevétel-kiesést a kormány azzal ellensúlyozza, hogy kétéves átmeneti időre az új rendszert választó vállalatok adókulcsát két százalékponttal megemeli. A két év letelte után a vállalati adózás egész rendszerét felülvizsgálják.
A kormányzó japán Liberális Demokrata Párt (LDP) megegyezett a jövő évi adóreformról, a terv azonban a legvitatottabb korábbi elképzeléseket nem tartalmazza. Amennyiben a tervezetre az LDP két koalíciós partnere ma rábólint, a törvény a következő pénzügyi év elején, áprilisban életbe léphet. VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.