BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Regionális fejlesztési források

Elbírálta az idei pályázatokat a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács: 2,3 milliárd forintot 142 jelentkező között osztottak szét.

Mintegy 60 pályázatot utasítottak el, forráshiány, illetve szakmai okok miatt - fejtette ki T. Mészáros András, a fejlesztési tanács elnöke. Sikeresen pályáztak nonprofit szervezetek, gazdasági társaságok és oktatási intézmények is. A legnagyobb érdeklődés a településközpontok átalakítása, a régió turisztikai potenciáljának bővítése és a környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztése iránt volt.

A pályázatok pénzügyi alapja az a tükörrégiós forrás, amelyet a központi költségvetés biztosít annak a négy régiónak - a három dunántúlinak és a központinak -, amelyek nem részesülnek PHARE-támogatásból. A dotáció célja felkészülés a csatlakozás után megnyíló uniós források fogadására és felhasználására.

A központi régió idei, illetve következő évi pályázatai a régió 2001-2006 közötti időszakra szóló stratégiai tervén és operatív programján alapulnak. Az idén a vállalkozás, az infrastruktúra, a vidékfejlesztés, az emberi erőforrás fejlesztésének témaköreire lehetett pályázni. A szerződéseket várhatóan a jövő év februárjában kötik meg. Jövőre a központi régió 2,7 milliárd forintra számíthat. A fejlesztési tanács tervei szerint a pályázatokat már tavasszal kiírják.

Elbírálta az idei pályázatokat a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács: 2,3 milliárd forintot 142 jelentkező között osztottak szét. MUNKATÁRSUNKTÓL-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.