BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Részleges lengyel korrekció

Lengyelország 2002. január 1-jétől megszünteti a közelmúltban a búzára és a feldolgozott paradicsomra bevezetett vámpótlék alkalmazását a meghatározott küszöbár alatti importárak esetében - tette közzé a Külügyminisztérium (KüM).

Ezt megelőzően Budapesten kétoldalú tárgyalást folytattak. Major István, a Külügyminisztérium külgazdasági kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára és lengyel partnere azt követően ült tárgyalóasztalhoz, hogy Budapest tiltakozott a Varsó által december 10-én ismételten bevezetett korlátozások miatt. Magyarország szerint ugyanis az újabb lengyel védintézkedés sérti mind a CEFTA keretén belül, mind pedig a kétoldalú megállapodásokban vállalt lengyel kötelezettségeket. Budapest egyben arányos viszontintézkedéseket helyezett kilátásba.
A budapesti tárgyaláson Lengyelország azt is vállalta, hogy a búza, paradicsompüré, sertéshús és baromfihús kedvezményes szállításainak korlátozásával kapcsolatban még fennálló vita rendezésére 2002. január 15-ig eljuttatja javaslatait a fővárosba, áll a KüM közleményében. Magyarország a lengyel választól függően hoz döntést esetleges további lépéseiről - szögezi le a közlemény.

A két ország között immár több éve folyamatosak a vámviták, amelyek keretében védintézkedések és ellen-védintézkedések követik egymást. Az idén is volt már több forduló: a decemberi vámvita eszkalációját megelőzően októberben jelentett be Budapest ellenlépést bizonyos lengyel termékek magyarországi piacra jutását nehezítendő. Ezt válasznak szánták arra, hogy a lengyel kormány egyoldalú lépésként védintézkedést hozott. Akkor az ügy megoldódni látszott: Varsó ugyanis november 1-jétől 200 ezer tonna magyar búzára 15 százalékos kedvezményes CEFTA-vámot ígért.

Lengyelország 2002. január 1-jétől megszünteti a közelmúltban a búzára és a feldolgozott paradicsomra bevezetett vámpótlék alkalmazását a meghatározott küszöbár alatti importárak esetében - tette közzé a Külügyminisztérium (KüM). VG-összeállítás-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.