BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szigorúan ellenőrzött fenyőszállítmányok

Noha még közel két hét van hátra a karácsonyi ünnepig, a fakereskedők már sok helyütt elfoglalták standjaikat. A legnagyobb, elsősorban nyugat-magyarországi (Vas, Zala, Somogy, Tolna, Győr-Moson-Sopron megyei) őstermelők és kereskedők akár több millió forintot is kasszírozhatnak a fák értékesítéséből az előző évekhez hasonlóan.

A korábbi évekhez képest viszonylag nyugodtan kezdődött meg az idei karácsonyfa-értékesítési szezon a fenyőfatermelők számára a legnagyobb termesztőnek számító nyugat-dunántúli megyékben - erősítették meg több helyről is a Világgazdaság kérdésére. Kisházi Gábor, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) szóvivője elmondta: az elmúlt hetekben több feljelentést is kaptak fenyőfák lopása miatt, de a kárérték egyelőre jóval kisebb a korábbi évek adatainál. A feljelentések eddig kivétel nélkül 8-10 fenyő kivágásáról, vagy legallyazásáról szólnak, s a kárérték egyetlen esetben sem haladta meg a százezer forintot. Hasonló tapasztalatokról számoltak be a Vas megyei Körmendi Rendőrkapitányságon is.

A lopások számának csökkenése részben arra vezethető vissza, hogy a leginkább érintett megyékben megszigorították a fenyőszállító teherautók ellenőrzését, s a tolvajok többsége valószínűleg inkább nem vállalja a Budapestig tartó több száz kilométeres szállítás kockázatát. Másrészt a gazdák, valamint a fenyőtermelő falvak polgárőrségei is megszigorították az ültetvények őrzését, jelentősen megnehezítve ezzel a tolvajok dolgát - vélekedett a ZMRFK szóvi-vője.

A fenyőfaszállítmányok legnagyobb végpontjának számító fővárosban a közterület-felügyelet elsősorban azt ellenőrzi, hogy az árusoknak van-e engedélyük a fenyőfák árusítására, míg a fák származásának vizsgálata a Fővárosi Fogyasztóvédelmi Felügyelet (FFF) hatáskörébe tartozik. Az FFF a héten kezdte meg a budapesti fenyőárusok ellenőrzését, amelynek során az őstermelői igazolványokat, valamint a fák beszerzési vagy származási bizonylatait kérik el tőlük - közölte Tóth Istvánné. Az FFF igazgatója szerint konkrét adatok a hét végére várhatók, de tavaly találtak olyan árust, aki hamis fakivágási bizonylatokkal próbálta igazolni a fenyők legális eredetét, ezért ellene rendőrségi feljelentést tettek.

Az árak az idén sem emelkednek. Egyes erdész szakemberek véleménye szerint ugyanis a karácsonyfák ára már évek óta stagnál, és ez a tendencia várhatóan az idén sem törik meg. Ennek egyik okát az olcsó kárpátaljai és erdélyi faimportálással magyarázzák. Amíg azonban egy-egy őstermelő több évig is tisztogathatja fenyőfatelepét, ami többletkiadásokkal jár, addig a karácsonyokra az üzletbe kapcsolódó kereskedők gond nélkül kereshetik meg a fa termelői árának sokszorosát a piacon. Különösen akkor, ha a mezsgyehatárt figyelmen kívül hagyva még a szomszéd telepet is "megritkítják". (Az utóbbi években azonban egyre nő a fájukat a piacon értékesítő termelők száma is.) A bevételek mértékét egyébként még az sem igazán csonkítja meg, hogy a kiváltott standok négyzetméterének ára a hely frekventáltságától függően akár ezer forintra is rúghat naponta. A termelőktől egyébként átlagosan már 150 forintos méterenkénti áron is hozzájuthatnak a kereskedők egy lucfenyőhöz, a nemesfenyők méteréért pedig 500-600 forintot kell fizetniük. Valamivel nagyobb pénzzel kecsegtet a karácsonyfák külföldi piaca - szlovén, szerb -, mivel azonban általában magyar közvetítőkön keresztül vezet az út a vevőhöz, a nagy haszon megint csak nem a termelők markát üti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.