Amennyiben a kabinet jóváhagyja a Gazdasági Minisztérium (GM) elképzeléseit, úgy januártól a megújult feltételek lesznek érvényeseka vállalkozásokra - jelentette be Budai Zoltán. A GM helyettes államtitkára egy tegnapi tájékoztatón úgy vélekedett, a kauciós rendelet szigorításának hatására az utazások árai várhatóan egy százalék körüli mértékben emelkednek.
A jövőben a kaució alapját szolgáló várható éves forgalom 25 százalékos növekedése esetén a cégek kötelesek ezt jelezni az utaztatók nyilvántartását végző szervnek, a GM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalának, s a megnövekedett forgalomhoz igazítani a kaució öszszegét. Ha ezt valamely cég nem teszi meg, akkor hamis adatszolgáltatás miatt büntetőjogi felelősség terheli.
A charterprogramokat szervezők számára kötelező lesz a minimum 20 millió forint forgalom után igazolni a kauciót még akkor is, ha éves forgalmuk nem éri el ezt a meghatározott összeget. Erre a bérelt gépekkel szervezett utak nagyobb kockázata miatt van szükség - vélekedett Budai Zoltán. Könnyebbség lesz a cégeknek, hogy a kaució alapjául szolgáló éves forgalomba nem kell beszámítaniuk az IATA-jegyértékesítésből származó árbevételüket. Ezekre ugyanis az utaztatóknak külön biztosítást kell kötniük. A termálfürdő-fejlesztési program megvalósításának során újabb hét pályázatra 4,3 milliárd forintos támogatást ítélt meg Matolcsy György miniszter. E beruházások összértéke 11 milliárd forint, s ezek mindegyike vidéken valósul meg.
Az utazási irodák számára kedvező változásokat fog tartalmazni az utazásszervező és -közvetítő tevékenységet szabályozó kormányrendelet legfrissebb módosítása, amelyet várhatóan pénteki ülésén tárgyal a kormány. VG-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.