Az AKA-nak 2008-ban kellene egy nagyobb összeget - a hitel mintegy felét - egyben visszafizetnie. Hitelfelvételére az állam garanciát vállalt. A miniszter szerint a koncessziós társaság javaslatának rövid távon előnyei, hosszú távon azonban hátrányai vannak.
Az AKA-val való tárgyalásokkal tavaly nyáron megbízott Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. számításai szerint az M5-ösnek az egységes matricarendszerbe való bevonása évi 6-9 milliárd forintba kerülne az üzemeltetési hozzájáruláson kívül. Ez utóbbit a koncessziós szerződés értelmében 2004 végéig fizetik a sztráda üzemeltetési veszteségeinek fedezésére, értéke eddig évente 3,5 milliárd forint körül volt. Az MFB eredménytelenül zárult tárgyalásait követően Fónagy János a napokban személyesen fog tárgyalni az AKA Rt. vezetőivel. A koncessziós társaság álláspontjának, illetve javaslatainak ismeretében tesz indítványt a kormánynak az M5-ös autópályával kapcsolatban.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar állam koncessziós jogviszonyban nem kíván sztrádát építeni, ez eddig nem vált be. Az állami pénzből épülő autópályákat a jövőben is elsősorban magyar tulajdonú cégekkel kívánják építtetni. Az AKA Rt.-nek 2003. december 31-ig van opciós joga az M5-ös Kiskunfélegyháza és Szeged közötti, még hiányzó szakaszának megépítésére. Megkezdésének azonban feltételei is vannak. Információink szerint az AKA koncessziós szerződésből való kivásárlása is szóba jöhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.