Míg az euró elmélyítette az uniós együttműködést, egységesebbé tette az EU-t, Európának pedig világviszonylatban nagyobb erőt és fontosabb szerepet kölcsönöz, addig a közösség a bővítés révén jelentősen meg is nagyobbodik - ecsetelte a várható újabb csatlakozási hullám előnyét Prodi a négy tagjelölttel határos és emiatt a bővítést fenntartással kezelő Ausztria fővárosában. Az egységes és egyetlen közös valuta megalkotása radikális fordulatot hoz Európa történelmében - vélekedett. A brit Independentnek adott nyilatkozatában a bizottsági elnök arra emlékeztetett, hogy az euró bevezetése politikai döntés volt, s nyomában valószínűleg új tisztséget is létrehoznak, amit ő "Mr vagy Mrs eurónak" (Euró úrnak vagy asszonynak) nevezett.
Hans Eichel német pénzügyminiszter szerint az euró több országban is második vagy párhuzamos valutaként fog működni. Közéjük sorolta Nagy-Britanniát, Svájcot és a Balkánt is - derült ki a Der Spiegelnek adott nyilatkozatából.
Peter Hain brit Európa-ügyi miniszter máris arra sürgette a szigetország üzleti életét és a kereskedőket, hogy fogadják el az új pénznem bankjegyeit és érméit - jelentette a Reuters. Tony Blair kormányfő újévi köszöntőjében "saját érdekünknek" mondta, hogy az euró sikerrel vegye az akadályokat, mert a brit kereskedelem nagy része és igen sok munkahely kötődik a most már euróban számoló kontinentális üzleti világhoz. Megismételte, hogy 2003 derekán népszavazásra bocsátja az eurócsatlakozás kérdését, ha addigra kiderül, hogy az új pénz nem árt a brit munkaügyi, kereskedelmi és beruházási érdekeknek.
Koszovó lesz a világ első olyan eurózónán kívüli térsége, ahol a közös valuta a hivatalos pénznem - jelentette be Andy Bearpark, az EU pristinai nagykövete. Az ENSZ-igazgatás alatt álló dél-szerbiai tartomány bankjai 500-800 millió euróra becsülik a koszovói szükségletet. A nagykövet szerint 500 millió már meg is érkezett karácsony előtt Németországból. Montenegró ugyanakkor nem kapott az Európai Központi Banktól engedélyt arra, hogy nemzeti valutaként használhassa az eurót - jelentette az MTI Mlagyan Dinkicsre, a jugoszláv szövetségi jegybank elnökére hivatkozva, aki ezzel cáfolta Milo Gyukanovics montenegrói elnöknek azt a közlését, hogy az EKB engedélyt adott az euró "meghonosítására". A kisebbik jugoszláv tagköztársaságban 2000. november 13-a óta a német márka volt a kizárólagos fizetőeszköz; Podgorica most piaci feltételek mellett, hivatalos árfolyamon vett eurót egy német kereskedelmi banktól.
Az Iran News című angol nyelvű reformista lap azt javasolta, hogy az OPEC-országok a dollár helyett euróban számolják el olaj- és egyéb kereskedelmüket abban az esetben, ha az új pénzt egységesen alkalmazzák Európában, és bebizonyosodott, hogy jelentős előnyre tesz szert a dollárral szemben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.