BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódó CEFTA-viták

Az idén is folytatódnak a vámviták a CEFTA-n belül. Az elkövetkező két hétben várják Budapestre az újabb lengyel ajánlatot az évek óta húzódó viták rendezésére, s hasonlóképpen Románia térfelén van a labda az indokolatlan védintézkedések megszüntetése ügyében - nyilatkozta a Világgazdaságnak Győr Mihály, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. Mindkét országgal 1999 óta folynak a gazdaságdiplomáciai egyeztetések e témákban, s bár részeredmények születtek, az összes korlátozás megszüntetését máig nem sikerült elérni.

Közben Magyarország is bevezetett importkorlátozó intézkedéseket CEFTA-tagországokkal szemben. Ezek között voltak válaszlépések, de voltak a piaczavarás kiküszöbölését célzók is. Most január elsejétől a lengyel és a cseh relációban ezeken némileg enyhített Budapest. Mint Győr Mihály lapunknak elmondta: azt követően, hogy tavaly júliustól a korábbi tíz cseh acélipari termék helyett csak négynél maradtak fenn a mennyiségi korlátozások kedvezményes vám melletti szállításra, január 1-jétől a kör három termékre redukálódott. Megszűnt ugyanis egyfajta acélcső esetében a korlátozás, s a megmaradó háromra is 10 százalékkal megemelte Magyarország az importkvótát.
A másik, most hatályba léptetett könnyítő intézkedés egyfajta lengyel betonacél importját érinti. Az eddigi kedvezményes, 4,5 százalékos vám helyett nullaszázalékossal jöhet be az országba ebből a cikkből évi 17 500 tonna, s csak az a fölötti mennyiségre róják ki a 4,5 százalékos legnagyobb kedvezményes vámot. Egy további CEFTA-országgal, Romániával Magyarország - a tényleges piacvédelmi intézkedést elkerülendő - hallgatólagos megállapodást kötött öt acélipari termék hazánkba szállítása ügyében. Nem lettek ugyan hivatalosan meghirdetve kvóták vagy kontingensek, de a két ország bizonyos irányszámokban megállapodott, s Románia önkorlátozást tanúsítva igyekszik ezeket betartani - mondta a főosztályvezető.

Ugyanakkor Romániával - és Lengyelországgal is - a magyar agrárexport ottani korlátozása miatt évek óta folytatódó gazdaságdiplomáciai vitáink vannak, amelyek az idén is folytatódnak. Bukarest 1999 júliusában vonta vissza a kedvezményes 25, illetve 28 százalékos CEFTA-vámot a magyar sertés-, illetve baromfi- és -húskészítmény-szállításokra. Ugyan az idén szeptembertől a sertéshúsra és -húskészítményekre visszavonta a korlátozó intézkedést, de a baromfihúsra és -készítményekre a hírek szerint továbbra is fenntartja, annak ellenére is, hogy korábban vállalta: 2002. január 1-jével azt is megszünteti. Hivatalos hírt ugyan nem kapott az ügyben Budapest, ám Bukarest jelezte, március 1-jével visszavonja a korlátozást - mondta el Győr Mihály. Hozzátette: az intézkedés megalapozatlan, s jogos viszontlépést lehetne tenni, de ezt elkerülendő Budapest kész olyan kompromisszum elfogadására, hogy Bukarest hivatalosan deklarálja a március 1-jei megszüntetést, s vállalja: az addig terjedő időben mennyiségi kvótákon belül visszaállítják a kedvezményeket. Románia egyébként január 1-jétől megszüntette a búza- és lisztimportra vonatkozó, nem klasszikus piacvédelmi intézkedést, amely a bevitellel szemben támasztott a hazaitól megköveteltnél jóval szigorúbb, szinte teljesíthetetlen minőségi követelményeket. Ez ügyben a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) vitarendezési eljárást indított Magyarország, amelyet az intézkedés megszüntetésére vonatkozó bejelentés nyomán visszavont.

Lengyelországgal szemben a vita lényege már nem is elsősorban gyakorlati, hanem inkább elvi. 1999. január 1-je óta tart fenn Varsó folyamatosan - Magyarország számára indokolatlan és elfogadhatatlan - védintézkedéseket, amelyeket ideiglenesen többször enyhítettek, különösképpen egy-egy adott magyar válaszintézkedés bevezetése után. A magyar kukorica-, búza-, sűrítettparadicsom-, sertéshús- és baromfiszállításokat érintették-érintik ezek a lengyel intézkedések. Az idén - a mai állapot szerint - 200 ezer tonna búza, 10 ezer tonna paradicsompüré és 5 ezer tonna baromfihús, valamint 2000 tonna sertéshús kedvezményes kiszállítására van mód. A keretek - a sertéshúsra vonatkozó kivételével - vélhetően elégségesek, de Budapest szerint akkor is indokolatlan a korlátozások fenntartása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.