Kizárt, hogy a magyar munkaerőpiacra kedvezőtlen hatást gyakoroljon a státustörvény kapcsán született román-magyar kormányfői megállapodás - jelentette ki a miniszter. A megállapodás értelmében legfeljebb három hónapos időtartamra úgy kaphatnak munkavállalási engedélyt a román állampolgárok, hogy a munkaügyi központok nem vizsgálják azt, van-e magyar jelentkező az adott munkakörre, vagy sem. Ugyanakkor a munkavállalási engedélyek megszerzésén kívül az 50 dollárba kerülő tartózkodási vízum, a 10-15 ezer forintba kerülő egészségügyi bizonyítvány, illetve képzettséget igazoló magyar nyelvű okiratok beszerzése is szükséges. Ezek a szabályok igen erősen korlátozzák a magyar munkaerőpiacot - összegezte Matolcsy György.
A miniszter elmondta: a magyar gazdaság 2001-ben az EU átlagának kétszeresét produkálta. Míg 2000 decemberében 6,5 százalékos munkanélküliségi rátát regisztráltak, tavaly már csak 5,6 százalékot. Az eurózóna 12 országában ezzel szemben 8,4 százalékos a munkanélküliség. Jelentős fejlemény, hogy tavaly az év közepétől elindult az ármérséklődés, és decemberben 7 százalék körül alakult.
A kétéves költségvetés második évének módosítására nincs szükség - mondta Matolcsy György gazdasági miniszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón. Szerinte az idei növekedési kilátások lényegében megegyeznek a múlt évivel, vagyis 4 százalék körüli várható. Ennek a várakozásnak az egyik alapja, hogy vélhetően az év második felében megindul a világgazdaság bővülése. Emellett az idén a Széchenyi-terv programjai révén a tavalyihoz viszonyítva 250 milliárd, 2000-hez képest pedig 500 milliárd forinttal több beruházás irányul a magyar gazdaságba - hangsúlyozta. Ternyák Edit-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.