BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Menedékjog újabb romáknak

Újabb tizenegy zámolyi roma vehette át a francia menekültügyi hivatal (OFPRA) határozatát a menedékjog megadásáról, miután a szervezet a korábban elutasított négy személy közül három - családtagjaikkal együtt tizenegy - főt végül elismert menekültnek, az érintettek fellebbezését követően. Krasznai József, a Strasbourgba kivándorolt zámolyiak képviselője elmondta: a most elutasított negyedik személy, egy kétgyermekes asszony ügyében újabb fellebbezést nyújtanak be a párizsi székhelyű hivatalhoz.

A jelenleg Strasbourgban élő 39 fős zámolyi csoportból így már csak négy személy státusa rendezetlen. 2000 júliusában eredetileg 46-an utaztak ki a francia városba, de többen még az OFPRA határozata előtt Kanadába távoztak, ahol csak az elmúlt évben több mint 3500 magyar roma folyamodott menedékjogért.

A francia városban tartózkodó csoport tagjai közül többen továbbra is érintettek a zámolyi romák faházainál 1999 augusztusában történt emberöléssel kapcsolatban indított büntetőeljárásban. Bár a gyanúsított K. Krisztiánt előzetes letartóztatásba vették, az időközben előkerült újabb tanúk és bizonyítékok hatására a Fejér Megyei Bíróság tavaly novemberben újabb nyomozás lefolytatására utasította a megyei rendőrséget. Ennek határideje január 22-én jár le - közölte Németh Lajos, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az üggyel kapcsolatban a hazai igazságügyi szervek több, garázdasággal vádolt személy kiadatását kérték, azonban - Krasznai József szerint - a francia hatóságok elutasították a kiadatást.

Újabb tizenegy zámolyi roma vehette át a francia menekültügyi hivatal (OFPRA) határozatát a menedékjog megadásáról, miután a szervezet a korábban elutasított négy személy közül három - családtagjaikkal együtt tizenegy - főt végül elismert menekültnek, az érintettek fellebbezését követően. Krasznai József, a Strasbourgba kivándorolt zámolyiak képviselője elmondta: a most elutasított negyedik személy, egy kétgyermekes asszony ügyében újabb fellebbezést nyújtanak be a párizsi székhelyű hivatalhoz. Németh I. Gergely-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.